Ennek nem lesz jó vége: Rengeteg gondot okoz a munkaerőhiány a hazai kórházakban (+videó)

Január 1-jétől kivezették a bérnővéri foglalkoztatást.

Mint írtuk, 2024. január 1-jétől kivezették a bérnővéri foglalkoztatást a hazai kórházakban. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség alelnöke korábban hangsúlyozta, hogy így nem lesz biztonságosan üzemeltethető mindegyik intézmény.

Az RTL Híradó csütörtök esti beszámolója szerint komoly nehézséggel nézett szembe több fővárosi kórház az év első napjaiban az intézkedés miatt.

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint egyes osztályok működése nagyban függ a bérnővérektől, a foglalkoztatásuk megszüntetése után csökkenteni kell a kapacitásokat, ágyakat kell szabadon hagyni, sőt, előfordulhat, hogy részlegeket kell bezárni az érintett intézményekben.

Az dolgozók szerint a budapesti Szent János Kórházban, a Dél-Pesti Centrumkórházban és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben is vannak olyan osztályok, amelyek már most kisebb kapacitással tudnak csak működni, mert a bérnővérek nélkül nincs elegendő szakdolgozójuk.

Az egyik érintett bérnővér a híradónak elárulta, december óta nem kap munkát, így pályát kell váltania. Mint mondta, a szolgálati jogviszonnyal az átvezényelhetőség a problémája, valamint

a fizetése is 30-50 százalékkal csökkenne.

Egy bérnővérek közvetítésével foglalkozó cég szerint sokan inkább szociális intézményekben vállalnak munkát, hogy ne kelljen szolgálati jogviszonyt létesíteniük.

Kapcsolódó cikkek:

Ez már a vég kezdete? Pintér egyik pillanatról a másikra kivágott 24 kulcsvezetőt

https://nyugatifeny.hu/2023/11/29/mi-tortent-pinter-sandor-bejelentette-europa-legjobb-egeszsegugyi-rendszere-epul-magyarorszagon 

Valódi Hírek