Itt az újabb csavar: Mégsem Menczer Tamás hőbörgése miatt rúgták ki a nemzeti park igazgatóját?

Megszólalt a minisztérium.

Mint megírtuk, 2024 első napjától új vezetőt neveztek ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak élére Selmeczi-Kovács Ádám személyében. Minderről Facebook-oldalán számolt be a Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI).

A vezetőváltás azért érdekes, mert korábban heves vita bontakozott ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között. Az államtitkár ugyanis nagyon szeretné, ha újra felállítanák a Nagy-Szénáson augusztusban felgyújtott keresztet, azonban ezt Füri András ellenezte, mert ez kiemelt környezetvédelmi terület.

Az Agrárminisztérium az RTL Híradó megkeresésére az esettel kapcsolatban azt közölte: az ügynek nincs köze az igazgató felmentéséhez,

ezt Füri András maga kérte már tavaly.

Füri András egészségügyi állapotára hivatkozva már több mint egy éve kérte a felmentését, így a nagy-szénási kereszttel kapcsolatban kialakult ügy semmilyen szerepet nem játszott a távozásában – tették hozzá.

Füri korábban azt írta, „a természet Isten Temploma, amelyben vannak Szentély területek”. Hangsúlyozta, ilyen fokozottan védett hely a Kis- és Nagyszénás hegycsoport is, ahol elsődleges cél a természet sokféleségének megőrzése, valamint a teremtett világnak védelme (lenne).

Videó:

Valódi Hírek