Nem válogatta meg a szavait.
Hosszú, de érdekes interjút adott a 24.hu-nak az évtizedek óta ismert és népszerű tudós, Csányi Vilmos.
A beszélgetés apropója a neves etológus kedvenc regényei voltak, de amikor a fenntarthatóság, a bolygónk jövője került szóba, hamar előkerült a politikusok felelőssége is, és a kínai vezetés rossz döntéseitől hamar eljutott Orbán Viktorig.
„– Ennyire hülye lenne a politika?
– Ennyire.
– Kína bő egymilliárdos nemzet.
– Az egymilliárdos nemzetnek is politikusok ülnek a tetején. Ahogy a mi tízmilliós nemzetünk tetején is politikus ül, aki politikusi döntéseket hoz, melyek némelyike bizony
tragédia a nemzet számára.”
– jelentette ki Csányi, majd az újságíró kérésére bővebben is kifejtette, mire is gondolt:
„Felőlem újrateremthetnek régi társadalmi osztályokat, létrehozhatnak párthű újkapitalistákat és újgazdagokat. De közben érteni kéne, hogy egy ország jövője az oktatásától függ.
Ez a rendszer nemcsak anyagi, hanem szellemi nyomorba is taszít három-négymillió embert.
Nemcsak azért, mert kevés a pedagógusok fizetése, majd eltartja őket a családjuk, hanem mert alapvetően meg kellett volna változtatni az oktatási rendszer tartalmát, igazítani a huszonegyedik századhoz, de ez nem történt meg. Aminek egyetlen előnye, hogy a nyomorban élő tanulatlanok torkán könnyebb lenyomni a leegyszerűsítetett politikai kommunikációt.
Hazánk egyre jobban hasonlít a világháború utáni önmagára: van egy diktátora, és egyre több elbutult polgára lesz.
Egyre kevésbé a hozzáértés, sokkal inkább a lojalitás számít.
Mint 1945 után, amikor kirúgták a régi mérnököket, és a vezető pozíciókba munkás-paraszt kádereket emeltek, akik egy része beleőrült a képességeit meghaladó feladatba, egy része meg iszonyú nehézségek árán belejött, csinálta, és nekik köszönhetően a hetvenes évekre egész normális ország kezdtünk lenni, leszámítva az egypártrendszert.”
– mondta a tudós, aki szerint a napnál is világosabb, hogy az oktatás kulcskérdés, hisz ettől lesz élhető és működőképes a társadalom.
Később még egyszer előkerült a miniszterelnök neve, és akkor se dicsérte, hanem Kádár Jánoshoz hasonlította az ország vezetőjét:
„A Kádár-rendszerben belenőttünk, beleszoktunk, hogy jár az állami gondoskodás, egyebek mellett az ingyenes orvosi ellátás. Olyan, amilyen, de jár.
A hetvenes években dolgoztam Amerikában, és a kollégáim a laborban megkérdezték, van-e bankbetétem. Mondtam, hogy nincs. Összecsapták a kezüket. »És mi lesz, ha beteg leszel?« »Hát bemegyek a kórházba.« »Na de az rengeteg pénzbe kerül!« »Nálunk ingyenes.« »Az lehetetlen!«
Két világ találkozott, és egész egyszerűen nem értették a miénket, ugyanis tök másban szocializálódtak. Nekik az öngondoskodás volt a normális, nekem, nekünk az atyáskodás.
Nem mellesleg Orbán erre érzett rá, amikor újra megcsinálta a Kádár-rendszert.”
