Itt a súlyos figyelmeztetés szilveszter előtt: Egy pillanat alatt átvághatnak a boltokban, ha nem vagy résen

A szakértők szerint ezeket a tényezőket érdemes figyelembe venni.

Idén is minden bizonnyal a virsli lesz a szilveszteri asztal „sztárja” – fogalmazott a minap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, megjegyezve, hogy a Magyar Húsiparosok Szövetségével még az ünneplés előtt előtt figyelmeztetnek a virsliválasztásnál meghatározó tényezőkre.

Mint írták, az év közben elfogyasztott virslimennyiség a közelébe sem ér a szilveszterinek, a vevőket pedig 2023 végén is széles termékkínálattal várják az üzletek, sőt, a boltok polcain igazi különlegességeket, például chilis, illetve sajtos virslit is találhatnak a vásárlók.

A kereskedők úgy látják, az emberek az utóbbi időben inkább az olcsóbb termékeket tették a kosarukba, ám a várakozásaik szerint szilveszterkor hajlandóak lesznek kicsit többet fizetni a jobb minőségű áruért.

A kamara és a szövetség szerint vásárláskor érdemes a magyar termékeket előnyben részesíteni, ezek ugyanis biztosan nyomonkövethetőek, folyamatosan ellenőrzöttek, valamint a mi ízvilágunk szerint készülnek.

A virslinél mellesleg

a hústartalom fontos szerepet játszik,

a szabályok szerint a késztermékeknél ennek mértéke legalább 51 százalék kell, hogy legyen. Amennyiben a hústartalom ennél alacsonyabb, vagy 10 százaléknál több a mechanikailag lefejtett hús a termékben, akkor az a virsli tulajdonképpen már nem is nevezhető virslinek.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/27/januartol-minden-megvaltozik-sokkolo-dragulasi-hullam-soporhet-vegig-magyarorszagon#google_vignette

Valódi Hírek