Vajon hol lesz a vége? Őrült táncot jár a forint Orbán akciói után

Karácsonyi csoda lenne, de hátha.

Bár tegnap még gyengüléssel kezdte a napot a forint, késő délelőtt volt olyan pillanat is, amikor 385 forint felett járt az euró árfolyama, délutánra szerencsére megfordult a trend.

Péntek reggel már 382,3 körül járt a forint az euróval szemben,

és lassan megint a 380-as határral kacérkodhat, ha ma is folytatódik a kedvező tendencia – írta a portfolio.hu.

A gazdasági portál szerint ezt elsősorban a nemzetközi hangulat döntheti el, hiszen néhány nappal a karácsony előtt igazán fontos makroadatokra és bejelentésekre már nem számítunk.

A dollárral szemben most 347,5 körül járunk, míg az angol font 441,3 forintba kerül a bankközi piacon.

Tegnap az is segített a forintnak, hogy az euró-dollár árfolyam 1,10 fölé kapaszkodott ismét. Most egy hajszállal áll a lélektani határ felett, a mai nap kérdése az lehet, folytatódik-e a dollár botladozása, ami támogatná a kockázatosabb feltörekvő piaci eszközöket, így a magyar devizát is.

Fizetőeszközünk legújabb mélyrepülésének az adta meg a kezdőlökést, hogy a múlt héten Orbán Viktor az uniós csúcstalálkozón – miközben korábbi ígéretével ellentétben rábólintott az Ukrajna EU-s csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésére – megvétózta a szomszédos ország pénzügyi támogatásáról szóló döntést, és ez általános felháborodást váltott ki a szövetségeseink körében.

Persze az se segített, hogy kedden 100 bázispontos kamatcsökkentést is végrehajtott a Magyar Nemzeti Bank.

Valódi Hírek