Meghalt Kasza László újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori igazgatóhelyettese

Nyugodjon békében!

86 éves korában meghalt Kasza László újságíró, az Szabad Európa Rádió egykori igazgatóhelyettese. A hírt Haraszti Miklós, az SZDSZ alapítója közölte kedden a 24.hu-val.

„Az 1956-ban fiatalon emigrált újságíró a magyar demokratikus nyilvánosság legnagyobb hatású munkása volt a rendszerváltás előtt. Munkásságát folytatta a rádió 1989-es budapesti engedélyezése után is.

A Szabad Európa rádió magyar adásának beszüntetése után az állami magyar televízióban dolgozott.

A holnap hullámhosszán és a Kommentár nélkül című műsoraira sok százezer ember figyelt esténként, megkeresve a Szabad Európa öt rövidhullámú sávja közül az egyetlen elérhetőt, amelyet éppen nem torzított hallgathatatlanná a magyarországi hatalom”

– írta megemlékezésében Haraszti.

Arra is felhívta a figyelmet, Kasza Lászlónak 5 éve „elege lett a sajtó függetlensége elleni kormányzati manőverekből”, így visszavonult Münchenbe, de továbbra is ápolta kapcsolatait a sajtószabadság híveivel.

„Emlékét megőrizzük, és őrzi a nehéz körülmények között dolgozó független magyar sajtó is”

– fogalmazott Haraszti.

Kasza László, a Szabad Európa Rádió riportere interjút készít Krassó Györggyel, a Magyar Október Párt képviselőjével 1990. márciusában. Forrás: MTI/Varga László

Valódi Hírek