Eldőlt, mennyit kell fizetni januártól a vízért

Az intézményeknek.

Ahogy arról írtunk, november végén került a Parlament elé a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítása. Ezzel lehetővé vált

a nem lakossági felhasználók – tehát az intézmények és vállalkozások – esetében

az eltérő vízdíj alkalmazása.

A Magyar Közlönyben december 13-án késő este jelent meg a rendelet, ahonnan megtudhattuk:

nettó 576 forint lesz köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja.

A szennyvízelvezetésért nettó 881 forintot kell majd fizetni köbméterenként. Ezek mellé bejön egy alapdíj is, amely az átfolyási átmérőtől függően az ivóvíz esetén havonta 841 forint és 609 ezer forint között, a szennyvíz esetén havi 1661 forint és 1 millió 204 ezer forint között változhat.

A januártól életbe lépő rendelet rendelet a mostani több mint 900-féle víz és csatornadíj helyett egységesíti a szolgáltatás díját. Eddig a legmagasabb és a legalacsonyabb díjazás között 49-szeres volt a különbség. Januártól ezt egységesítik.

Amint arról beszámoltunk, júliusban még arról volt szó, hogy az országban egységesítenék a vízdíjakat. A lakossági fogyasztók esetében meghatároznának egy „rezsicsökkentett” keretet – 5 köbméter / hó –, az e fölötti fogyasztásért többet kéne fizetni.

(portfolio.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek