Rendkívüli: Hirtelen történt valami az EU-ban, megszólalt a lefokozott Varga Mihály (+videó)

Lesz miből kampányolni.

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől – tudatta az ECOFIN ülés után Brüsszelben Varga Mihály, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy

  • a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül
  • hivatalosan is kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitelrésszel
  • és egy 700 millió eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.

„Bízunk benne, hogy hamarosan felszabadulnak a kohéziós és a helyreállítási források, hiszen minden feltételt teljesítettünk, így Magyarország minél előbb hozzájuthat azokhoz az összegekhez, amelyek járnak neki”

– mondta Varga Mihály.

Hozzátette: az első részletek előlegként a most elfogadott, RePowerEU forrásaiból érkezhetnek 2024 elején, egy pénzügyi megállapodás aláírása után kb. 920 millió euró (kb. 380 milliárd forint) összeghez nyílik meg az út.

Elmondta: az ülésen a gazdasági kormányzás reformjával kapcsolatban a spanyol elnökségnek nem sikerült kompromisszumot kiharcolnia, így a viták folytatódnak.

„Magyarország végig azt az álláspontot képviselte, hogy a költségvetési politikában a nemzeti kormányok mozgásterét kell növelni, nem pedig az Európai Bizottságét”

– mondta Varga Mihály.

Közölte, Magyarország javasolta, hogy a védelmi kiadásoknál legyen meghatározva egy speciális szabályrendszer: eszerint az ezzel a területtel összefüggő többletköltség ne számítson bele a maastrichti kritérium szerinti hiányba. A magyar javaslat is beépült a gazdasági reformcsomagról szóló tervezetbe, ez pedig „a kormány erős érdekérvényesítő képességét bizonyítja” – magyarázta Varga Mihály.

Videó:

Mindenképpen váratlan fejleményként értékelhető Varga Mihály friss bejelentése. Az uniós forrásokkal kapcsolatos huzavona az Orbán-kormány és Brüsszel között már évek óta tart, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter feladata volt a forrásokkal kapcsolatos tárgyalások lebonyolítása, valamint a pénzek hazahozatala – ő nem járt sikerrel, kudarcát maga ismerte el.

A Magyarországnak szánt EU-s pénzek sorsának alakulásáról rendre beszámolunk. Legutóbb Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési biztosa azt közölte: nem tett eleget a magyar kormány a jogállamisági feltételességi eljárásban ahhoz, hogy pozitív értékelést adjanak, és így lezárhassák az eljárást. Hozzátette: nincs olyan mértékű előrehaladás, „amely lehetővé tenné számunkra, hogy pozitív értékelést adhassunk a források felszabadításához”.

Navracsics a közelmúltban jelentette be, hogy Magyarország előtt hamarosan kinyílhat a kapu, és megtörténhet a helyreállítási alap előlegének folyósítása mintegy 380 milliárd forint összegben. A miniszter a többi forrásra vonatkozóan azt jegyezte meg, hogy ő már nem optimista. Varga Mihály közlése szerint örömteli (lenne) Magyarország számára, ha az uniós források valóban megfelelően lennének hasznosítva, ám ezen összegek Magyarországon Orbán Viktor kormányzása alatt valahogy mégis „köddé válnak„.

(Varga Mihály/Facebook)

Valódi Hírek