Most derült ki: Akkora a baj, hogy Orbánék már a tanárok átvezénylését készíthetik elő

Nincs aki tanítson.

A tanárok öt százalékát érintő felmondási hullám söpört végig a magyar közoktatásban, és a Pedagógusok Szakszervezete szerint már az átvezénylésre készülnek a tankerületek – közölte az RTL Híradóban Totyik Tamás PSZ-elnök.

Totyik szerint erre utal, hogy a tankerületek kérik a végzettséget igazoló papírokat, hogy lássák, hova lehet őket beosztani. És kérik az intézményvezetőktől is az információkat, hogy milyen ellátási problémák vannak ott, ahol nem szakos kolléga tanít. Szerinte elsősorban a természettudomány és az idegennyelv tanárokat vezényelhetik át a szomszédos településekre.

Totyik Tamás arról is beszélt, hogy jelenleg kevesebb, mint 1000 pályakezdő tanár van. Külön fejvadászat indult az utolsó éves egyetemi hallgatókra, hogy az utolsó évüket levelező tagozaton töltsék és a szakmai gyakorlatuk alatt óraadó tanárként alkalmazzák őket.

2023-ban összesen 4314 tanár szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát, vagyis szeptember végéig a tanárok 5 százaléka döntött úgy, hogy nem tanít tovább.

A felmondási hullám oka, hogy a közoktatásban dolgozó tanároknak dönteniük kellett, elfogadják-e a státusztörvény néven elhíresült közoktatási törvénnyel járó változásokat, amely a pedagógusok új életpályájának kereteit fektette le.

Az RTL Híradó videója:

.

Nem sokkal a csatorna műsorának adásba kerülése előtt érkezett meg a kormány válasza: A Belügyminisztérium szerint a tanárok 99 százaléka az új jogviszonyt választotta. A tárca azt állítja: a korábbi évekhez hasonló volt a kilépő és belépő tanárok száma.

Hozzátették: az iskoláknak nem kötelező meghirdetni a megüresedő álláshelyeket a közszolgálati portálon. Jelenleg „csak” 707 pedagógust keresnek a hivatalos közigazgatási állásportálon.

(hang.hu)

Valódi Hírek