Méretes káoszt okozott az ítéletidő, és még mindig nincs vége a pusztításnak

Figyelmeztették a közlekedőket is.

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső miatt a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ami miatt ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le. Az sem kizárt, hogy a kisebb fák ki is dőlhetnek – közölte a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel.

„A balesetek megelőzése és a biztonság érdekében a Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa erdőterületeit erdőgazdálkodói jogkörével élve péntek reggeltől ideiglenesen lezárta”

– írták.

Emellett a BKK megosztotta, hogy Budapesten a jegesedés miatt a 60-as busz nem, a 65-ös pedig csak szakaszosan jár – utóbbi Fenyőgyöngye és a Szépvölgyi dűlő között nem közlekedik.

A csütörtöki havazás és ónos eső a forgalmi akadályok mellett jelentős károkat okozott.

A tűzoltókat több mint 100 helyre riasztották jellemzően elakadt járművekhez, valamint kidőlt fák, leszakadt ágak miatt kellett kivonulniuk. Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében néhány településen átmeneti áramszünettel kell megküzdeniük a helyieknek.

Csütörtök este már harmadfokú riasztás volt érvényben több északi vármegyében az ónos eső miatt. Pénteken is folyamatos esőzésekre kell készülni a meteorológusok szerint.

(MTI/Nyugati Fény, kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó cikkek:

Fotókkal: Így örültek az emberek és az állatok a rég nem látott hónak

https://nyugatifeny.hu/2023/11/30/fotokkal-es-videokkal-kifeheredtek-a-haztetok-latvanyos-mennyisegu-ho-hullott-magyarorszagon

Valódi Hírek