Betelt a pohár: 105 neves szervezet ment neki az Orbán-kormánynak botrányos törvényük miatt

Valami megmozdult.

Közös közleményben tiltakozik az Orbán-kormány „szuverenitásvédelmi” törvénye ellen 105 civil szervezet, mert úgy látják, az új törvény a hatalom érdekeit védi, miközben

megbélyegzi és megfélemlíti a közügyekben aktív állampolgárokat.

Az aláírók jelezték, az az ország, ahol az emberek nem képviselhetik az érdekeiket,

nem demokrácia.

Hangsúlyozták, hogy a törvényjavaslat szándékosan ködösen fogalmaz, az új hivatal („Szuverenitásvédelmi Hivatal”) bármilyen közéleti megnyilvánulást úgy ítélhet meg, hogy külföldi érdekeket szolgál, ezért

veszélyezteti Magyarország szuverenitását.

A civilek ugyanakkor jelezték, hisznek abban, hogy a jobbító szándékot nem lehet törvénnyel eltörölni. Úgy látják, mindig lesznek elkötelezett emberek, akik kiállnak

  • a demokrácia,
  • a jogállam
  • és az emberi jogok védelmében.

Az aláírók kiemelték: szerintük a törvény

sérti az Alaptörvényt és nemzetközi jogba ütközik.

Arra számítanak, hogy ez a javaslat a jövőben majd meghiúsul, ahogy a 2017-ben és 2018-ban a civilek ellen megalkotott jogszabályok is végül elbuktak.

Mint ismert, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője november 21-én nyújtotta be az úgynevezett „szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot”. Akkor Kocsit bejelentette: Szuverenitásvédelmi Hivatal néven egy új hatóságot fognak felállítani. A törvényjavaslatot rengeteg kritika érte, a jogvédők szerint az új szabályozás mindenképpen alkalmas a megfélemlítésre.

A csatlakozó civil szervezetek:

  • ADOM Diákmozgalom
  • aHang
  • Aligai Fürdőegyesület
  • Amnesty International Magyarország
  • ARC
  • Artemisszió Alapítvány
  • Atlasz Sportegyesület
  • atlatszo.hu
  • Átalakuló Közösségek
  • Budapest Pride
  • Cifra-LMBTQ Közösség Kecskemét
  • Civil Bázis
  • Civil Rádiózásért Alapítvány
  • Civilek Csobánkáért
  • Civilek Józsefvárosért Egyesület
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • Civil Közoktatási Platform (CKP)
  • CívisColors
  • Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA)
  • Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
  • Dialóg Egyesület
  • Duna Kör
  • Egymásért – Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesület
  • Együtt Debrecenért Egyesület
  • EJHA – Emberi Jogi Nevelők Hálózata
  • Eleven Gyál
  • Eleven Vecsés
  • Emberség Erejével Alapítvány
  • EMLA Egyesület
    EMMA Közhasznú Egyesület
  • Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
  • Európai Föderalisták Uniója Magyarország
  • Égervölgyi Közösség
  • Fauna Alapítvány
  • Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SZIVE)
  • Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület
  • Greenpeace Magyarország Egyesület
  • Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
  • Habitat for Humanity Magyarország
  • Háttér Társaság
  • Helyi Civilek Szövetsége Egyesület / HCSZ
  • Hívatlanul Hálózat
  • Humán Platform
  • Jövő-Kép Egyesület
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • K-Monitor
  • Karriertérkép Egyesület
  • Kárpátok Alapítvány
  • Kiserdő Egyesület
  • Könyvvel Anyanyelvünkét Alapítvány
  • Közélet Iskolája
  • Közösségfejlesztők Egyesülete
  • Labrisz Leszbikus Egyesület
  • Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
  • Levegő Munkacsoport
  • Magosfa Alapítvány
  • Magyar Aszexuális Közösség
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
  • Magyar Környezetvédelmi Egyesület
  • Magyar Közlekedési Klub
  • Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  • Magyarországi Európa Társaság
  • Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
  • MASZK Egyesület (Szeged)
  • MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület
  • Meixner Alapítvány
  • Mérték Médiaelemző Műhely
  • Miután felmondtam
  • Mindenki Pécsért Egyesület
  • Motiváció Oktatási Egyesület
  • M. Színházi Egyesület ( Metanoia Artopédia)
  • Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége
  • NANE – Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
  • Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány
  • Nyomtass te is!
  • OHA
  • Oktatással a Demokráciáért Alapítvány
  • Oktatói Hálózat
  • Ökotárs Alapítvány
  • Padtársak Miskolci Civil Közösség
  • Pedagógus Egység
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • Pedagógusok Szakszervezete
  • Pécsi Zöld Kör
  • Pécsi Közösségi Alapítvány
  • Roma Rendőrök Országos Egyesülete
  • Séta a Mecsekért Civil Összefogás
  • Stop Avalon Tata Civil Mozgalom
  • Szabad Pécs
  • Szigetvár Társaság
  • Szimpozion Egyesület
  • Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége
  • SZOCSOMA
  • Szülői Hang
  • Tavirózsa Egyesület
  • Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
  • Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért Egyesület -TETT
  • Tér-Idő informális csoport
  • Transparency International Magyarország
  • Tudatos Vásárlók Egyesülete
  • ÚJ ROMA INNOVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY
  • Üllő Te Vagy
  • Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület

(szabad.ahang.hu nyomán)

Valódi Hírek