Itt a bosszú: Most rúgtak ki Orbánék egy fontos vezetőt, elfogyott a türelmük

Ez állhat a háttérben.

Csütörtökön leváltották Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét – értesült a medicalonline.hu.

Az információik szerint mellette a gazdasági igazgatóhelyettesnek is távoznia kellett más vezetőkkel együtt. Mint írták, feladatait helyettese, Szondy Zita megbízott vezetőként látja majd el.

Az értesülések szerint

az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt az immár egykori főigazgatót okolják

– mellesleg ez lehet az oka, hogy a gazdasági igazgatóhelyettest is szélnek eresztik. Emellett a Népszava információi szerint Jeneit okolják azért, hogy az intézmények gazdasági-műszaki üzemeltetésének leválasztása a kórházakról nem túl sikeres.

Mint írtuk, a hazai kórházak tetemes adósságot halmoztak fel az idén, ám a kormány a tartozások csupán 71 százalékára biztosít forrást. Ráadásul amíg egyes intézmények adósságát 95 százalékban fedi a támogatás, más kórházakban ez az érték csupán 25 százalék.

Érdekesség, hogy amíg az alapítványi formában működő magánegyetemek is szép összegeket kaptak, addig az egyházi kiskórházak csupán 2,6 milliárd forintnyi támogatásban részesültek – bár az ilyen intézmények adósságairól nincs adat.

A súlyos adósságokról mellesleg nemrég maga Jenei beszélt az OKFŐ és az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) tárgyalásán. Az októberi találkozóra is a felhalmozott adósság miatt volt szükség.

Ugyanakkor az intézmények számára külön szabályok rögzítik, hogy milyen sorrendben egyenlíthetik ki a számláikat. Eszerint a támogatás jelentős része tulajdonképpen visszakerül az államhoz, a beszállítók ugyanis a sor végén vannak – ezt Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára részletezte.

A Népszava érdeklődött a Belügyminisztériumnál, de a tárca egyelőre még nem erősítette meg Jenei távozásának hírét.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/06/12/a-korhazi-problemakrol-kerdeztek-a-foigazgatot-ami-ezutan-kovetkezett-arra-nincsenek-szavak

Valódi Hírek