Videóval: A kórházi problémákról kérdezték a főigazgatót – ami ezután következett, arra nincsenek szavak

Neki sincsenek.

Nem adott választ az RTL Híradó kórházi állapotokat firtató kérdéseire Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője. Mindez annak fényében érdekes, hogy az igazgatót sikerült mikrofonvégre kapniuk az Országos Onkológiai Intézet egyik hétfői rendezvényén, és úgy tűnt, hajlandó választ adni.

Ez azonban mégsem így történt: amikor a riporter arról érdeklődött, hogy valóban nem tudják mindenkinek biztosítani az (egyébként a befizetett tb-járulék után járó a szerk.) ingyenes egészségügyi ellátást, akkor a Jenei a kollégáihoz irányította őt.

Az indoklás meglehetősen érdekesre sikerült:

Azért, mert vissza kell mennem a helyemre.

Amikor a riporter arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg az igazgató a kollégájához küldte, könnyen válaszolhatott volna a kérdésére, Jenei úgy felelt:

Nagyon szimpatikus, amit kérdez (?), de az lenne a kérésem, hogy a kollégákat keressék; minden egyes felvetésükre válaszolni fognak!

Nemrég két magyar kórházban is kellett szüneteltetni a kardiológiai ellátás szakemberhiány miatt. Az RTL Híradó a rendezvény után arról érdeklődött (volna), hogy mit gondol erről Jenei, és van-e egyáltalán szakemberhiány az egészségügyi szektorban.

Választ azonban nem adott, a helyszínről elsietve inkább levegőnek nézte a riportert.

Az inkriminált videó alább látható:

Valódi Hírek