Ebből baj lesz: Hatalmas nemzetközi slamasztikába evickélte magát az Orbán-kormány

Sok a kérdőjel Orbánék jelentése körül.

Megírtuk, hogy Kocsis Máté kormánypárti frakcióvezető még november elején jelentette be, hogy elkészült a magyar titkosszolgálati jelentés, amely szerint megjelentek a szerb–magyar határon az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam, az Al-Kaida és a Hamász, és tudatta azt is, hogy a tálibok is mozgolódnak a Vajdaságban. Állította, rengeteg embercsempész pedig rokoni kapcsolatban áll tálib kormányzati vezetőkkel.

Arról is írtunk, hogy a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség közölte: nincs tudomásuk arról, hogy az afganisztáni tálibok ellenőrzésük alá vonták volna a szerb–magyar határon tevékenykedő embercsempész csoportokat. A szerb fél azt követően foglalat állást az ügyben, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága október 31-én kezdeményezte a jelentés titkosításának feloldását.

Szintén figyelemre méltó mozzanat az ügyben, hogy a magyarországi Terrorelhárítási Központ közölte: nem rendelkezik olyan információkkal, hogy olyan terrorcselekmények elkövetését terveznék, amelyek közvetlenül veszélyeztetik Magyarország polgárait.

Beszámoltunk arról is, hogy a napokban – a fentiekkel ellentétben – Rétvári Bence arról tájékoztatott, szerinte a határnál „harci helyzetek” alakultak ki, és nagy erőkkel zajlik a fegyveres embercsempészet is.

„És mivel egyre szervezettebbek, egyre nehezebb felszámolni ezeket a nemzetközi csempészhálózatokat”

– állította a belügyminiszter-helyettes.

A Népszava arról írt, hogy nem a szerb ügyészség az egyetlen, amely megkérdőjelezte a magyar titkosszolgálatokat felügyelő elemzőcentrum, a Nemzeti Információs Központ (NIK) menekültügyi helyzetéről szóló jelentését, amelyben állították: a tálib titkosszolgálat felügyeli a térségben működő afgán embercsempész csoportokat. A lap nemzetbiztonsági szakmához értő forrásai kiemelték: elképzelhetetlen, hogy az iszlamistákat megfigyelő szerb titkosszolgálat hagyta volna, hogy az afganisztáni tálibok „tevékenykedjenek” a határnál.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a Balkan Investigating Reporting Network (BIRN) egy alapos, a térségben működő bűnözői csoportokat részletesen feltérképező anyagot közölt a vajdasági embercsempészetről. Mint írták, a cikk egyes állításai a NIK szövegében is visszaköszöntek, ám a terepen fél évig dolgozó BIRN-tudósítók

nem találták nyomát tálib titkosszolgálati kapcsolatnak.

Megállapították, a térség embercsempészetének csak egy részét végzik afgán csoportok, a tevékenység nagyobb része marokkói és szír bűnözői körökhöz köthető, illetve a koszovói albán maffia biztosít a csoportoknak fegyvert, logisztikai hátteret.

Jelezték, különösen érdekes az is, hogy a Legfőbb Ügyészség még 2017-ben írta alá azt az egyezményt, amely szerint a térség tagországainak ügyészségei vállalták, hogy azonnal értesítik egymást, ha a határon átnyúló bűncselekményt észlelnek. A szerb hatóság ugyanakkor azt közölte: nincs semmilyen tudomása tálib titkosszolgálati szerepről. Így pedig kiderült,

az Orbán-kormány elmulasztotta tájékoztatási kötelezettségét Szerbia felé.

A lap kérdésekkel fordult az ügyben az ügyészséghez és a kormányzat felé is, de nem kaptak választ.

Valódi Hírek