Itt a Fidesz-hatalomátvétel eredménye: Brutális áremelésre készül a Vodafone

És mindezt képesek hatalmas örömhírként eladni.

Nem hiába lett a magyar állam az egyik tulajdonosa a Vodafone-nak (a másik a Mészáros Lőrinc köpönyegéből előbújt Jászai Gellért közpénzszivattyú cége, a 4iG). Olyan cinikus kommunikációs lépést vetettek most be, amely eddig csak a rezsikamun edződött kormánypropagandára volt jellemző:

ajándékként próbálnak eladni egy brutális áremelést.

Egy meglehetősen érdekes hangvételű levelet kapott ugyanis a Pénzcentrum olvasója a mobilcégtől.

Amint fogalmaznak, ugyan lesz díjemelés, de végül nem akkora, mint várták: mivel a fogyasztói árindex alacsonyabb lesz a vártnál, ezért

nem 22, „csak” 15 százalékos emelésre kell készülnie az ügyfeleknek.

Mindezt akkor, amikor a fideszes propaganda arcai minden felületen azt harsogják, hogy egy számjegyű lett az infláció.

A levél egészen pontosan így szól:

„Kedves Ügyfelünk! Örömmel értesítjük (sic!!), hogy az elmúlt hónapok kedvezőbb gazdasági hatásai, továbbá ügyeleink anyagi terheinek mérséklése érdekében 2024-ben az előző évi KSH fogyasztói árindex alapján számított 22,01 százalékos díjkorrekció helyett jelentősen kedvezőbb, mindössze 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmazunk a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfeleink esetében.

További könnyítés ügyfeleink számára, hogy a díjkorrekciót nem januártól, hanem 2024. március 1-től érvényesítjük. Mindezzel egyidejűleg az ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértéke is 15,4 százalékkal emelkedik, így az Ön számára nagyobb mértékű kedvezményt biztosítunk március 1-től.”

A fideszes kézbe került mobilvállalat már 2022 elején is megemelte az árait, akadtak olyanok is, akiknek akkor 14-20 százalékkal nőtt a számlájuk.

Valódi Hírek