Rendkívüli: Nyilvánosan megjelent Rogán Antal, és rögtön tett néhány fontos bejelentést

Nocsak!

A nyilvánosságot a helikopteres botránya óta messze kerülő Rogán Antal megjelent a Gazdasági Bizottság meghallgatásán.

Az atv.hu beszámolója szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter több témát is érintett, hiszen hozzátartozik a propagandától a titkosszolgálatokon át a turizmusig minden IS .

Rogán beszámolt arról, hogy a Covid miatti mélypont után az ukrajnai háború ellenére is rekordév volt a 2022-es esztendő a turizmusban, több bevételt hozott, mint a korábbi rekorder 2019-es év.

Rogán Antal a bizottsági meghallgatásán bejelentette: kezdeményezi a kormánynál, hogy

az idegenforgalom terén az áfából már elengedett forrást fordítsák a turizmust szolgáló célokra, marketingre.

Képviselői kérdésre a hamarosan bevezetendő kerülő digitális állampolgárság kapcsán mindenkit megpróbált nyugtatni a biztonsági aggályokat illetően. Elmondása szerint a dán és a szingapúri példát vették alapul, és az állam továbbra is csak azokhoz az adatokhoz fér hozzá, mint eddig is. Többlettudás nem keletkezik az állam oldalán, csak az állampolgár oldalán.

Aztán a témáról egy váratlan gondolattársítással az ellenzék rágalmazására váltott át. Felmelegítette a DatAdat elleni, már bíróság által is cáfolt vádakat, és bejelentette, hogy feljelentést tesznek a cég ellen.

Rogán ezt követően a meghallgatás során végig hasonló taktikával élt.

  • Amikor a Balaton környéki szabálytalan fejlesztések kerültek szóba, lényegi válasz helyett a Tordai Bence építkezése elleni fideszes vádakat emlegette fel, amelyeket a Párbeszéd társelnöke már cáfolt.
  • A Schadl–Völner ügy – amelyben Rogán személyesen érintett – szerinte már lerágott csont, és rögtön előhozakodott a „guruló dollárok” néven futó fideszes vádakkal, amellyel a 2022-es ellenzéki kampány finanszírozását firtatták.

Utóbbi pedig egyenesen elvezetett ahhoz, hogy a Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által benyújtott, az ellenzék és a kormánytól független sajtó büntethetőségét megcélzó „szuverenitásvédelmi” törvény is szóba kerüljön.

„Személyesen is fontosnak tartom, hogy aki a választások befolyásolására külföldi pénzt használ fel a pártok érdekében, annak legyen büntetőjogi következménye”

– jelentette ki az a Rogán Antal, akinek a felügyelete alatt a propagandamédia kritikátlanul terjeszti a választásokat minden országban befolyásolni próbáló orosz dezinformációt.

Valódi Hírek