Valami baj van? Nagy Márton bejelentette, a kormány kivonul az óriásbankból

Kivásárolták.

Az Erste Bank AG megvette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben meglévő 15 százalékos kisebbségi tulajdonrészét a magyar államnak – jelentette be pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A magyar állam a Corvinus Zrt.-n keresztül 2016. augusztus 11-én szerzett tulajdonrészt az Erste Bank magyarországi leányvállalatában. A kisebbségi részesedés értékesítése kapcsán a GFM kiemelte, hogy rendkívül sikeres és stabil kapcsolat alakult ki a magyar kormány és az Erste csoport között, a tulajdonszerzéskor kötött stratégiai megállapodásban foglalt célkitűzéseket a felek maradéktalanul teljesítették.

A befektetés pénzügyi értelemben is sikeres volt a magyar állam számára

– közölte Nagy Márton.

A 2016-ban szerzett tulajdonrész vételára 38,9 milliárd forint volt, míg a mostani eladási ár 87,5 milliárd forint. A bejelentett tranzakció összértéke így a hét évvel ezelőtti vételár több mint kétszerese, ráadásul a hozamot a társaság stabil osztalékfizetése is növelte.

A részvény-adásvételi szerződés aláírására, valamint az ügylet pénzügyi zárására tervezetten még az idei évben sor kerül – közölte a GFM.

(MTI)

Valódi Hírek