Nagyon bepöccent Orbán jobbkeze a magyar kormányt keményen kritizáló horvát elnökre

Hisztike.

„A horvát elnök azt állítja, hogy a magyar határkerítés nem alkalmas az illegális migráció megállítására. Nos, én azt javaslom Milanović elnök úrnak, hogy próbáljon meg Szerbia felől illegálisan átjutni a magyar határon (…), majd aztán beszéljünk a kerítés hatékonyságáról!”

– ezeket a sorokat posztolta kedden Orbán Balázs.

A miniszterelnök politikai igazgatója Zoran Milanović megjegyzésére reagált. A horvát elnök azt írta:

„Magyarországnak több ezer kilométeres kerítése lesz a határon, ezen azonban átmehetnek pockok, csirkék, vaddisznók, emberek, és igazából mindenki, aki akar”.

Nem meglepő, hogy Orbán Viktor jobbkeze nem ért egyet ezzel, hiszen a Fidesz-kormány rendre hangoztatja, hogy a kerítés hatalmas szolgálatot tesz a határvédelem területén.

Novák Katalin köztársasági elnök a múlt héten azt ecsetelte az ausztráloknak, hogy Magyarország már az Európai Unió és a schengeni övezet külső határát is védi.

Kocsis Máté azonban még ezt is überelte. A Fidesz frakcióvezetője Azt mondta, a szerb-magyar határon már jelen vannak az ismert terrorszervezetek (ISIS, Al-Kaida, Hamász) is.

Az ügy kapcsán érdekes egyébként, hogy az Orbán-kormány tavasszal diplomáciai botrányba keveredett Ausztriával, mert szabadon engedtek több száz elítélt embercsempészt a hazai börtönökből. Erről >>ITT<< írtunk.

(Orbán Balázs/Facebook)

Valódi Hírek