Lehull a lepel az Orbán-kormány újabb stiklijéről: A Magyar Honvédség is sáros a lélegeztetőgép-bizniszben

Ötödannyiért szerzik be, mint a kínai lélegeztetőgépeket.

Az Orbán-kormány minden napra tartogat kínos és zűrzavaros ügyeket a közvélemény számára. Úgy tűnik, már-már sportot is űznek a botrányok fokozásából, amelyekkel próbára teszik a társadalom tűrőképességét és ingerküszöbét.

A koronavírus-járvány idején a magyar állam 300 000 000 000 forintért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket,

összesen 17 000 darabot,

ezekért pedig az adófizetők darabonként 17 647 058 forintot fizettek – hívta fel a figyelmet a 444.hu.

A gépeket a koronavírus-járványra hivatkozva vették meg Fidesz-közeli cégek közreműködésével, az akkori piaci áraknál jóval drágábban. A legtöbb gépet jelenleg raktárakban tárolják. A raktár tulajdoni lapjából kiderült: a korábban a Rogán Antal által kidolgozott, államilag támogatott nemzeti lakáslottóról elhíresült cég a tulajdonos. Az állam ezért évente közel egymilliárd forintot fizet nekik.

Mint megírtuk, a DK-s Varga Zoltán, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnöke azt mondta, megdöbbentő látvánnyal szembesültek, amikor bejutottak abba a raktárba, ahol az Orbán-kormány porosodni hagyja a százmilliárdokért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket.

További érdekesség, hogy idén ősszel a Magyar Honvédségnek lélegeztetőgépekre volt szüksége, viszont mégsem a raktárakban lévő gépek közül válogattak, hanem

egy saját közbeszerzést írtak ki, 40 milliós keretösszeggel.

Az rtl.hu arról írt, hogy a tendernek meg is van a győztese. Mint írták, a Magyar Honvédség korábbi tájékoztatása a NATO-szabványnak megfelelő: a civil ellátási rendszerben használt eszközöktől „markánsan különböző”, „a műveletekben történő sérültellátást” hatékonyan támogató lélegeztetőgépeket a Dräger Medical Magyarország Kft. szállítja majd

nettó 3 600 000 forintos áron.

Kiemelték, ezen gépeket ötödannyiért szerzik be, mint a kínai lélegeztetőgépeket, amelyekre a honvédség nem is tartott igényt. A kínai gépekből egyet sem sikerült eladni, és az sem volt kimondottan egy sikertörténet, amikor üzembe helyezték ezeket. Emlékeztettek, a Direkt36 korábbi cikke szerint egy dunántúli kórházban több készülék füstölni kezdett, amikor csatlakoztatták a hálózathoz, a Dél-pesti Centrumkórházban be sem tudták üzemelni őket, és még a legjobbnak tartott kínai típus, a VG70-es gyártója is több figyelmeztetést adott ki saját gépeinek hibái miatt.

Kapcsolódó:

Videóval: Bejutott a DK abba a raktárba, ahol az Orbán-kormány porosodni hagyja a százmilliárdokért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket

https://nyugatifeny.hu/2023/11/01/hatalmas-meglepetes-botranyos-reszletek-erkeztek-szijjartoek-befuccsolt-szerelemprojektjerol

Valódi Hírek