Itt az igazság a tankerületekről, több helyen is hatalmas a baj a státusztörvény miatt

A valóság árnyaltabb Rétvári Bencénél.

Kikérte a tankerületektől a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az adatokat arról, hogy, hányan mondtak fel 2023 januárja óta – tudta meg az RTL Híradó.

2150-en vannak összesen, akik távoztak a rendszerből

– nyilatkozta az adatokat ismertetve Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Budapesten ez a szám 647.

Csak szeptemberben 319 tanár hagyta el a pályát.

Ez volt az a hónap, amikor a tanároknak nyilatkozniuk kellett arról, folytatják-e a munkát a státusztörvény alapján készült új szerződésük szerint.

A legtöbben a Közép-Pesti Tankerületben mondtak fel, 103-an az iskolakezdés után.

Itt január óta összesen 160-an távoztak, igaz, vannak köztük nem pedagógus munkakörben dolgozók is, például pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensek.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy hónapja még úgy nyilatkozott, 1205 pedagógus döntött úgy, hogy nem fogadja el a státusztörvény szerinti új szerződését, ami a magyar tanártársadalom alig 1 százaléka.

Valódi Hírek