Mi történt? Elítélte a bíróság a debreceni akkumulátorgyár ellen tiltakozó ellenzéki politikust

Büntetést kapott az akciója miatt.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy rendőrségi ügy lett Momentum debreceni polgármesteri hivatal előtt tartott demonstrációjából. A párt helyi politikusai – tiltakozásul az épülő akkumulátorgyár ellen – július végén blokád alá vették Papp László fideszes polgármester irodáját.

Szabó Bence, a Momentum önkormányzati képviselője pénteken a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy az ügyben

48 óra közmunkára ítélték

A debreceni politikus bejegyzését teljes egészében közöljük:

„48 óra közmunkára ítéltek, mert az akkugyárak ügyében a debreceniek oldalára álltam.

Július végén néhány társammal blokád alá vettük Papp László irodáját, hogy ráébresszük, itt az ideje végre hallgatnia a debreceniekre és ki kell írnia a népszavazást az akkumulátorgyárakról.

A blokádot követően maga a polgármester tett feljelentést ellenem. A nyomozás több mint 3 hónap után most lezárult.

A hatalom nem hagyta szó nélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam őket. Elítéltek: 48 óra közmunkát kell letöltenem.

Ez kevés lesz, polgármester úr! Ha ez az ára annak, hogy kiállok a városunkért, akkor boldogan vállalom, ezt és bármi mást is!

Nincs hová hátrálni, a vizünk, a levegőnk, a földjeink, a jövőnk és a gyerekeink jövője a tét.

Én maradok! Nem tudnak megfélemlíteni!”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megnézni:

Valódi Hírek