Botrányos fotók buktatták le Orbán Győzőt: Lehull a lepel a miniszterelnök apjának gigabizniszéről

Jól tejelnek a bányák Orbánéknál.

Egy vadiúj Porsche Cayenne E-hybrid típusú városi terepjáró áll az eddig megszokott Volvo helyett Orbán Győző bányájának bejárata előtt – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő. Megjegyezte, a kereskedők honlapja szerint már 80-90 millió forintért is hozzá lehet jutni egy ilyen autóhoz.

Mint a politikus bejegyzésében írta, a kőkirály vagy lecserélte az eddigi verdát, vagy ez már az unokájának, Orbán Dávidnak a gépe, akit a hulladéklerakásban utazó cégbe is bevett Orbán Viktor apukája.

A képviselő azt írta, gazdagnak lenni nem bűn, de az igen, ha valaki úgy lesz kőgazdag, hogy a fia elintézi, hogy az állami beruházásokhoz tőle vegyék méregdrágán a követ. Orbánék már megkapták az engedélyt arra, hogy sittel feltöltsék a bányát, ezzel pedig a „környezetvédelmi hatóság” engedélye szerint nincs is semmi baj. Ugyanakkor a helyiek féltik a karsztvizüket, levegőjüket, ezért

bíróságon támadták meg a határozatot.

Hadházy Ákos bejegyzését alább közöljük:

„Egy vadonatúj Porsche Cayenne E-hybrid típusú városi terepjáró áll az eddig megszokott Volvo helyett Orbán Győző bányájának bejárata előtt. (A kereskedők honlapja szerint 80-90 millióért vesztegetnek ilyen autókat.) A kőkirály vagy lecserélte az eddigi verdát, vagy ez már az unokája, Orbán Dávid gépe, akit az új, nagy üzletben utazó cégbe is bevett a miniszterelnök édesapja: a hulladéklerakásba.

Gazdagnak lenni nem bűn,

de az igen, ha valaki úgy lesz kőgazdag, hogy a fia elintézi, hogy az állami beruházásokhoz tőle vegyék,

ráadásul méregdrágán a követ (az Orbán-bánya tízszeres haszonnal dolgozik, mint a hasonló vállalkozások).

A legújabb nagy üzlet pedig még piszkosabb lehet,

szó szerint: Orbánék már megkapták az engedélyt arra, hogy úgynevezett inert hulladékkal (sittel) töltsék fel a bányát.

A környezetvédelmi hatóság engedélye szerint ebben nincs semmi baj.

A helyiek azonban féltik a karsztvizüket és a levegőjüket, ezért bíróságon támadták meg a határozatot.

A sittről itt olvashat:
https://mfor.hu/…/orban-banyak-epitesi-hulladekkal…

A helyiek keresetlevelében részletesen leírják, mi ezzel a baj: https://hadhazyakos.hu/keresetlevel-orban-gyozo…/

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek