Óriási balhé: Jakab Péter keményen felkérdezte a nyílt utcán a Fidesz-közeli polgármestert (+videó)

Szokatlan események történtek.

A napokban egy viharsarki községbe, Zsadányba látogatott Jakab Péter, aki a polgármester érdeklődését is felkeltette. A politikus országjárása keretében látogatott el a szegény, alig kétezer lakosú faluba, amelyet mintegy 25 éve a magát függetlennek mondó, de erősen Fidesz-közeli Dudás Árpád irányít településvezetőként. Többek arról számoltak be, hogy félelemben és fenyegetésben tartja a kiszolgáltatott helyieket.

A Magyar Narancs arról írt, hogy „helytörténeti kutatásai” alapján az egykor rendőrként szolgáló Dudás azt „állapította meg”, hogy Attila hun fejedelem fővárosa egykor sehol másutt nem lehetett, mint Zsadányban. Felhívták rá a figyelmet, hogy Dudás megállapításait a teljes hazai történész- és régészszakma cáfolja, ám ez nem akadályozta meg a polgármestert abban, hogy EU-s pénzekből 120 millió forintért helyben felépítse „Attila király fapalotáját”, amelyet egyébként látogatni sem lehet.

A településre érkező Jakab Péter az autója felé igyekvő polgármesterrel került heves vitába az utcán. A politikus kérdőre vonta, hogy miért nem lehet látogatni a „fapalotát”, de azt is számon kérte rajta, miért is valósított meg egy ilyen szegény településen ennyi pénzből egy ilyen különös idegenforgalmi „fejlesztést”.

Dudás Árpád azt közölte, a fapalota látogatásához be kell jelentkezni telefonon. A polgármester bunkónak minősítette Jakab Péter, amiért le merte tegezni őt.

Videó:

(Jakab Péter/Facebook)

Valódi Hírek