Árnyékkormány: Nem vernék át a havi diktálós gázfogyasztókat, ha létezne már az Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálat

A DK szociáldemokrata fordulatra készül.

Szombaton írt arról a 24.hu, hogy hiába fért be a rezsicsökkentett mennyiség alá több havi diktálós gázfogyasztó is, mégis a versenypiaci árat kellett fizetniük.

Az Árnyékkormány szerint ez nem történt volna meg, ha az Orbán-kormány elfogadta volna a DK javaslatát és

létrehozta volna az Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálatot.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint a szolgálat felállítása biztosítaná az átlátható számlákat, a nyilvános árképzést, az ügyintézés akár munkaidőn kívül is egy napon elvégezhető lenne, valamint a díjhátralékos fogyasztók méltányos eljárásban részesülhetnének.

„A kormányváltás után a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány

szociáldemokrata fordulatra készül,

ezért kiemelt ügyként fogja kezelni a rezsi kérdését is, hiszen nem hagyhatjuk, hogy egy olyan alapvető dolgon, mint a fűtés, tovább nyerészkedjen a hatalom.

Mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk”

– írta Varju László energia-és rezsiügyi árnyékminiszter lapunknak küldött közleményében.

Valódi Hírek