Áll a bál: Kitört a botrány a vendégmunkások miatt, nekirontott az Orbán-kormánynak a fideszes polgármester (+videó)

Hatósági vizsgálatot rendelt el Orbánék embere.

Legalább 150, leginkább indiai vendégmunkást szállásolnak el Berettyóújfalun, azonban mint kiderült, ehhez nem állnak rendelkezésre megfelelő bútorok, de még fűtés sincs. A település önkormányzata jelenleg vizsgáltatja a vendégmunkások szállását.

Őket minden nap buszokkal utaztatják a Debrecenben épülő BMW-gyárhoz. Az RTL Híradó riportja szerint egyikük elmondta: hamarosan az üzem területén épülő konténerházakba fognak költözni.

A vendégmunkásokat a régen bezárt berettyóújfalui kollégiumba költöztették be, így most megint lakják a tíz éve üresen álló épületet. A vendégmunkások egyik koordinátora azt mondta, közel egy hónapja ingáznak a városból a debreceni BMW-gyárhoz, hogy annak építkezésén dolgozzanak.

„Hajnali ötkor kelnek, hatra jön értük a busz, este hétre érnek vissza, hetvenen vannak. Többségük Indiából jött, de három moldáv is van köztük”

– mondta a dolgozók irányítója.

A csatorna által megkérdezett egyik vendégmunkás úgy tudja, nem maradnak itt sokáig, mert a BMW-gyár területén

már készülnek számukra a konténerszállásaik.

A helyi lakosok meglepődtek, amikor kiderült, hogy vendégmunkások fognak költözni a városba. Arról számoltak be, rengeteg kérdés merült fel bennük az üggyel kapcsolatban. A város fideszes polgármestere állítja, őket senki nem kérdezte meg a vendégmunkások érkezéséről, ezért jelezte: mostantól fogva csak abban az esetben támogatják a külföldi munkások elszállásolását, ha a településen dolgoznak, valamint ha kizárólag ipari területen szállásolják el őket.

Muraközi István, a település fideszes polgármestere közölte:

a jegyzővel hatósági vizsgálatot indítottak

a magánkézben lévő, munkásszállóvá lett kollégiumban, amelynek során kiderült: az épületben csak emeletes ágyak vannak, nincs központi fűtés, elektromos fűtéssel próbálják a szobákat melegen tartani.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint ma mintegy százezer betöltetlen állás van az országban, ám Orbán Viktor kormánya már korábban jelezte, alsó hangon is félmillió új munkavállalóra számítanak néhány éven belül.

Videó:

A város fideszes polgármesterének vonatkozó Facebook-bejegyzését alább közöljük:

„A Berettyóújfaluban megjelenő nagy számú vendégmunkás jogosan keltett felháborodást városunkban.

Erre született egy állásfoglalás Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő testülete részéről. Az ezzel kapcsolatos bejegyzések alatt megjelenő hozzászólások azonban sok esetben tudatosan összekeverik az illegális bevándorlást a legális munkavállalással, sok esetben pedig politika vitát kívánnak generálni.

Jelen bejegyzésben szeretném ezeket a félreértéseket tisztázni. Nekünk nem a külföldi munkavállalók hazai foglalkoztatásával van problémánk. Tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos munkakörök betöltéséhez

már nincs elegendő hazai munkaerő.

Ezek a munkavállalók azonban határozott ideig, szervezett keretek között tartózkodnak hazánkban. Ugyanígy el kell mondanunk, hogy nekünk nincs problémánk a kormánnyal, amely – jogszabályok alkotásával – lehetőséget biztosított a külföldiek hazai munkavállalása számára. Nekünk nincs problémánk Debrecennel, ahol ezek az emberek dolgoznak. Nekünk nincs problémánk a vendégmunkásokkal. Ők biztosan nem tüntettek azért, hogy ők Berettyóújfaluban szeretnének lakni, naponta több órát ingázással töltve.

Nekünk kizárólag azokkal van problémánk, akik idehozták őket.

Azokkal a »vállalkozókkal«, akiket semmi más nem érdekel, csak és kizárólag a pénz. Akik semmibe veszik az itt élőket. Akik semmibe veszik városunk békéjét és biztonságát. Akiket nem érdekel az sem, hogy a munkások embertelen körülmények között, összezsúfolva kénytelenek magukat meghúzni. Olyan helyen, ahol

nincs fűtés a szobákban, nincs konyha, nincs elegendő WC, nincs elegendő zuhanyzó.

Mi lesz ennek a vége? Belegondolt valaki ebbe? És ezek a szerencsétlen emberek 12 órát ledolgozva buszra ülnek és idecibálják őket nap, mint nap. Én őket is sajnálom. Bezzeg a vállalkozók. Ők csak a hasznot látják. Velük van problémánk. Ők a felelősek a kialakult helyzetért.

Éppen ezért arra kérek mindenkit, jogos felháborodásunk célkeresztjében semmiképp az ártatlan emberek legyenek. Ők ugyanígy áldozatai a pénzéhségnek.

Tegyünk meg együtt mindent azért, hogy ne tehessék ezt meg se velük, se velünk.

Az itt lakók nevében mindent megteszünk azért, hogy visszanyerjük városunk nyugalmát. hamarosan tájékoztatjuk Önöket, milyen formában tudjuk kifejezni tiltakozásunkat.

BERETTYÓÚJFALU, AZ ELSŐ!”

(Muraközi István/Facebook)

Valódi Hírek