Lázár János gigantikus megszorítást lengetett be: 600 milliárd forintot szed be a magyaroktól az Orbán-kormány (+videó)

Döbbenetes videó került elő Lázárról.

A 444.hu szembesítette Lázár János minisztert korábbi nyilatkozatával, amelyben kifejtette, hogy „a politikai alternatíva hiánya az egyik legnagyobb veszély, ami egy pártra leselkedhet”.

„Ne higgye közülünk senki, hogy az ellenzék hiánya, nap mint nap megnyilvánuló politikai impotenciája valamiféle lottóötös lenne a számunkra. Ez sokkal inkább kockázat, még ha hosszabb távon is. Az alternatívanélküliség ugyanis az egyik legnagyobb veszély, ami egy politikai pártra leselkedhet. Tompítja a reflexeket, homályosítja az éleslátást, és beszéljünk őszintén, nincs jó hatással a polgári erkölcsökre sem”

– fogalmazott korábban Lázár János, aki elismerte: vannak jelei a Fideszben a morális züllésnek.

Azzal kapcsolatban, hogy Mészáros Lőrincet nyári luxusjachtos kalandja után „nagyobb szerénységre kellett inteni„, Lázár János úgy fogalmazott: „nem lehet válasz nélkül hagyni egy ezzel kapcsolatos kérdést”.

„(…) Azt tudom mondani, hogy mi lehetőséget tudunk teremteni, de azt, hogy egy gazdag embernek hogyan kell viselkednie a XXI. században, azt egyetlen egy lehetőséget teremtő politikai erő sem tudja megtanítani senkinek sem, ezt ne kérje rajtam számon”

– szúrt oda Lázár a felcsúti nagyvállalkozónak.

Lázár újabb gigantikus megszorításokat jelentett be.

„Az én javaslatom, hogy költsünk az infrastruktúrára (…) Járművet kell venni, nem olyan bonyolult dolog. Vasúti pályát kell felújítani és új járművekre van szükség. És ezt az utazóközönség meg fogja hálálni azzal, hogy a vasutat fogja választani és nem az autóutakat és nem az autópályákat terhelni (…)

600 milliárdot fogunk beszedni – nem is olyan soká – az autópálya-használatokból”

– közölte a miniszter.

Videó:

https://www.youtube.com/watch?v=L8xXnD5zmYg

Valódi Hírek