Az Országgyűlés rábólintott a terrorizmust elítélő határozatra – a DK már a Fidesznél korábban benyújtotta a javaslatát

A Fidesz késve ébredt fel.

A Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja másfél héttel ezelőtt határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés fejezze ki a szolidaritását Izraellel és népével, együttérzését az áldozatok iránt, ítélje el a terrortámadást és tegye egyértelművé, hogy támogatja Izraelnek az önvédelemhez való jogát – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

Mint mondta, mostanra felébredt a kormányoldal is, a Fidesz politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be. A politikus jelezte: ez a nyilatkozattervezet sajnálatos módon tartalmaz problémás részeket, illetve hiányos.

A DK azt javasolta, hogy a nyilatkozattervezetben „tegyük egyértelművé azt, hogy a Hamász terrorszervezet”.

„Mondjuk ki nyíltan és világosan azt, hogy

a magyar Országgyűlés is terrorszervezetnek tartja a Hamászt”

– hangsúlyozta.

Arató Gergely közölte: kedden a Törvényalkotási Bizottság ülésén

a fideszes többség leszavazta a DK módosító indítványát.

Hozzátette, a Demokratikus Koalíció ennek ellenére támogatni fogja a politikai nyilatkozat megszavazását a parlamentben.

„Támogatni fogjuk, mert a terrortámadás elítélése, az Izraellel való szolidaritás kifejezése, Izrael önvédelmi jogának elismerése, az áldozatok iránti kegyeletünk és együttérzésünk, az erősebb és fontosabb, mint az, hogy a nyilatkozatban vannak problémás részek és vannak hiányosságok”

– jelentette ki.

A politikus rámutatott, nem értik, miért probléma a Fidesz számára az, hogy kimondják nyíltan: a Hamász egy terrorszervezet. Jelezte, nem értik azt sem, hogy a Fidesz miért az Európai Unióra mutogat a terrorizmus veszélye miatt, amikor éppen ők engedtek ki közel 1400 embercsempészt a börtönökből. De – jegyezte meg – fontosabb az, hogy ebben az ügyben – a terrorizmus elítélésével és Izrael támogatásával kapcsolatban – kinyilvánítsák egyértelmű szándékukat és akaratukat is.

Időközben 168 igennel, 2 nemmel, 4 tartózkodással

a parlament elfogadta a terrorizmust elítélő határozatot.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek