Itt a bosszú: Súlyos válaszlépést tett az izraeli hadsereg a Hamász ellen

Fokozódik a konfliktus.

Palesztin fegyvereseket ölt meg az izraeli hadsereg Ciszjordániában, Dzsenínben vadászgéppel bombázták a Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád terroristacsoportját – jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap.

Öt palesztin vesztette életét az éjszakai órák óta az izraeli hadsereggel kitört összecsapásokban Ciszjordániában, közülük ketten Dzsenínben. A gázai konfliktus kezdete óta a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának összesítése szerint

kilencven palesztint öltek meg Ciszjordániában különböző összecsapásokban.

A kétezres évek elején kirobbant második intifáda óta először bombázták vadászgéppel a Ciszjordániában lévő Dzsenín el-Anszárí nevű mecsetjét, amely alatt az Iszlám Dzsihád fegyveresei elbarikádozták magukat.

Biztonsági tisztviselők bejelentették, hogy ez a csoport gránátokkal és sok fegyverrel olyan terrorakcióra készült vasárnap egy ciszjordániában létrehozott izraeli telep ellen, amelynek példája a két héttel ezelőtti, a Gázai övezet környékén végrehajtott terrortámadás volt.

A katonai szóvivő szerint azért volt szükség a légicsapásra, mert öt terrorista a mecset alatti alagútban tartózkodott, és könnyebb fegyverzettel nem tudták volna felszámolni a dzsihadista osztagot.

A földfelszín alatt rejtőzködő terroristák közül legalább ketten meghaltak,

a többieket pedig elfogták vagy megsebesítették. A szokatlan hadművelet után szárazföldi erőket nem küldtek a helyszínre.

A ramallahi egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a Dzsenín melletti Kabataja városában az izraeli fegyveres erők agyonlőttek egy palesztint, és a palesztin terroszervezetek tagjai elleni éjszakai razziák során kitört tűzharcban

Nabluszban és Tubaszban is meghalt egy-egy palesztin fegyveres.

(MTI)

Valódi Hírek