FRISS: Vége a szabad átkelésnek a szlovén–magyar határon

Már tájékoztatták a Belügyminisztériumot.

Ellenőrzést vezet be Szlovénia a magyar és a horvát határnál. A schengeni egyezmény felfüggesztését

az európai nagyvárosokban jelentkező terrorveszéllyel indokolták.

Ugyanakkor egyelőre nem tisztázódott, hogy mikor kezdődik a hatósági ellenőrzés a határon, bár az intézkedést már csütörtökön jóváhagyták, hamarosan elküldik az Európai Bizottságnak.

Boštjan Poklukar szlovén belügyminiszter az N1 televíziónak erősítette meg a hírt, de a döntés részleteit már szerdán megosztották a magyar és a horvát belügyminiszterrel – írta a horvát Index.

„Látjuk, mi történt Franciaországban és Belgiumban. Szlovénia sem kivétel”

– fogalmazott a szlovén politikus. Hozzátette, az intézkedés véleménye szerint növeli Szlovénia biztonságát, amely elsődleges számukra. Továbbá azt is közölte, hogy igyekeznek minél kevésbé nehezíteni azoknak az életét, akik naponta átlépik a határt.

Emellett Olaszország is hasonló döntést hozott – már tájékoztatták Szlovéniát, hogy a megváltozott európai és közel-keleti helyzet miatt ellenőrzést vezetnek be a szlovén határon szombaton, egyelőre 10 napos kezdettel.

Mint írtuk, a szlovák kormány nemrég úgy döntött, meghosszabbítja az ellenőrzéseket a magyar határon november 3-ig – az intézkedés eredetileg október 14-ig tartott volna. Szlovákia a Magyarország felől érkező illegális bevándorlók miatt döntött a határellenőrzés mellett.

Kapcsolódó cikkek:

FRISS: Belehalt a sérüléseibe a hétfői brüsszeli támadás gyanúsítottja

https://nyugatifeny.hu/2023/10/15/durvul-a-helyzet-izraelben-menekitik-a-civileket

Valódi Hírek