Botrány: Valamiért meggondolta magát a dm, mégsem gyűjtenek Iványiéknak

2023, Magyarország.

Mint megírtuk, határozatlan idejű demonstrációt hirdetett a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület október 17-én. Azért döntöttek így, mert az állam eddig 700 millió forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, miközben 12 milliárddal tartoznak Iványi Gábor egyházának.

Mindezzel Orbán Viktorék veszélybe sodorták 20 ezer rászoruló ellátását. Ráadásul a pártszolgálatba állított MVM-től múlt pénteken fizetési felszólítást kaptak, hogy 63 intézményükben kapcsolhatják ki a gáz- és áramellátást, amennyiben nem rendezik az elvonások miatt felhalmozott tartozásukat.

A demonstrációsorozatot „Adj egy órát az életedből!” címmel indították el. Az egyház és az egyesület azt kéri, aki támogatja őket, az töltsön el velük egy órát, hogy így fejezze ki támogatását, és így tiltakozzon a MET intézményeinek megfojtása ellen.

Az egyházközösség csütörtökön még boldogan arról számolt be a közösségi oldalán, hogy az akcióhoz támogatóként csatlakozott a népszerű drogerie markt (dm) áruházlánc is, hogy kifejezzék szolidaritásukat az Iványi Gáborék ellen indított nemtelen hadjárat ellen.

„A dm is ad egy órát nekünk az életéből!

Október 20-án pénteken 16:00 és 17:00 óra között érdemes a Corvin Palace első emeletén – 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.-, a felújított Corvin Áruház épületében található drogerie markt áruházában elvégezni a nagybevásárlást, mert ennek az órának a teljes bevételét a Wesley Óvoda kapja meg.

Ráadásul Makranczi Zalán színművész is segít a vásárlóknak!”

– írták.

Csütörtök este viszont egy egészen szokatlan dolog történt:

a dm indoklás nélkül lemondta a péntekre meghirdetett támogató akcióját.

„Kedves Barátaink! A dm lemondta a holnapra meghirdetett támogató akciót. Indoklás nincs. Ha csak azért mennének a Corvin Plázába, hogy minket támogassanak, akkor

sajnos hiába fáradnak”

– írta Faebook-oldalán Iványi Gábor.

A dm közösségi oldalán azóta eltávolították az akcióval kapcsolatos bejegyzést. Feltehetően nyomást gyakoroltak rájuk.

(Iványi Gábor/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/19/hatalmas-kiallas-ivanyi-gaboreknak-adja-egy-teljes-munkaora-bevetelet-a-dm

Valódi Hírek