Vissza kellett léptetni az első helyezettet.
Nem várt fordulat történt az idei év kilátója pályázaton – írta meg a Piac & Profit.
Október 2-án lezárult az Aktív Magyarország év kilátója és év turistaháza pályázata, amelynek eredményét múlt héten hirdették ki. Azonban a végeredményt kedden módosítani kellett, mert kiderült,
300, zömében távol-keleti álprofilról érkezett szavazat a verseny hajrájában
az első helyezett zselici Kardosfai-kilátóra.
A szabálytalan szavazatokat levonták, és ezzel 2023-ban egy éven keresztül
az év kilátója címet a Gödöllői-dombságban fekvő Szent László-kilátó viselheti.
Így ez a helyszín csatlakozhat a korábbi évek nyertesei, a Tisza-tó közepén lévő Bölömbika-kilátó, Balatonboglár szimbóluma, a Gömb-kilátó, illetve a Bükk legrégebbi és egyben legújabb kilátója, a Zsófia-kilátó mellé.
Ki gondolta volna, hogy ezért a címért is ilyen öldöklő verseny folyik?
(Képünk illusztráció)