Hatalmas szívás: A fiatalok faragnak rá az Orbán-kormány friss megszorítására

Januártól nehezebb lesz a családi otthonteremtés.

A kieső csok összegét önerőből vagy hitelből kell majd pótolniuk, és a megszűnő támogatások miatt így

közel másfélszer akkora tőkével kell nekiugraniuk az otthonteremtésnek,

hogy egy azonos vételárú lakást megvegyenek azok a családok, akik nem vállalnak több gyermeket – foglalta össze a hvg.hu az Orbán-kormány januártól érvénybe lépő megszorítását.

Korábban Ráczné Földi Judit, a DK politikusa is arról beszélt, hogy

akár 30 millió forinttal többet vehet ki az emberek zsebéből

a kormány a családok ingatlanvásárlásánál azzal, hogy megszorításokat vezet be a csoknál.

A portál szerint azt lehet már tudni Nagy Mártontól, hogy a 40 év alattiaknak első lakás vásárlására vehető majd igénybe a csokot felváltó, januártól bevezetendő csok plusz.De ez csak azoknak a családoknak lesz elérhető, amelyek további gyermekeket vállalnak,

minden más esetben a kedvezmény megszűnik.

A lap egy példán keresztül így számolt: „a 40 millió forint értékű lakáshoz jövőre már mintegy 11 millió forintnyi önerőre lesz szükség, ami a vételár nagyjából 28 százalékát teszi ki, vagyis az alap 20 százalékról közel 30 százalékra emelkedhet az önerő mértéke ezen családok esetében”.

A falusi csok továbbra is megmarad, de csak a csökkenő lélekszámú, 5 ezer főnél kevesebb lakosú településeken vehető igénybe. Kormányrendelet pontosan fel is sorolja, melyik települések tartoznak ezek közé.

Valódi Hírek