Totális hátraarc: Azonnal visszatáncolt az Orbán-kormány, miután óriási botrány tört ki legújabb rendeletük miatt

Közleményt adott ki a szaktárca.

Beszámoltunk róla, hogy egy Magyar Közlönyben megjelent friss kormányrendelet értelmében, Orbán Viktorék arról döntöttek, hogy a jövőben már nem büntetik meg a szabálysértést elkövető akkumulátoripari üzemeket, – amely szabálysértésekre számos példa volt a közelmúltban –, hanem helyette inkább szerződést fognak kötni velük. Minderről az ukrajnai háború miatt elrendelt úgynevezett „háborús veszélyhelyzetre” hivatkozva határoztak.

Mint a Népszava beszámolójában jelezte, a visszamenőleges érvényű, már hatályba is lépett rendelet értelmében elviekben nem kell üzembezárástól, bírságtól tartaniuk a környezetvédelmi előírásokat semmibe vevő vállalatoknak, elég, ha lebukás után szerződésben vállalják „a jogkövető magatartást”. Megírtuk, hogy az üggyel kapcsolatban a Párbeszéd – Zöldek közölte: az Európai Bizottsághoz fognak fordulni az ügyben, az LMP pedig arról tájékoztatott, hogy az Alkotmánybíróságon fogják megtámadni a kormány döntését.

Az üggyel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy mindezzel a kabinet rendkívüli mértékben kedvezne a súlyos környezetvédelmi kockázatokkal járó akkumulátorgyáraknak, amely beruházások ellen országszerte egyre nő a lakossági tiltakozás. Most a Lantos Csaba vezette Energiaügyi Minisztérium közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

„A kormány szándékai szerint ez a szabály csak működő kohászati üzemekre alkalmazható.

Akkumulátorgyárakra nem. Az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten a Magyar Közlönyben megjelenik”

– írta közleményében a tárca.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy a rendelet megjelenésekor minderre miért nem tértek ki. Az LMP vasárnap

lemondásra szólította fel Lantos Csaba minisztert.

„A kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva olyan rendeletet fogadott el és léptetett hatályba, amely lehetővé teszi, hogy a szennyező, környezetpusztító cégek el tudják kerülni a bírságokat, és amely lehetetlenné teszi súlyos környezetszennyezés esetén az üzemek bezárását”

– hangsúlyozta Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke.

„A tárcavezető vagy nem tudja értelmezni, hogy egy rendeletnek mi a tartalma és mi lesz a következménye, vagy annyira súlytalan, hogy nem tudta megakadályozni a kormányt a rendelet megalkotásában”

– mutatott rá Keresztes László Lóránt.

Közölte: az sem oldaná meg a helyzetet, ha a kormány – az ígéreteknek megfelelően – visszavonná a rendeletet, ugyanis „kaotikus a veszélyes ipari üzemek, akkumulátorgyárak engedélyezési eljárása”.

„Több esetben a kormány ad felhatalmazást a legszigorúbb környezetvédelmi engedélyezési eljárások alól és egyébként is

folyamatosak a botrányok a szennyező üzemek engedélyezési eljárásai körül”

– tette hozzá.

Keresztes László Lóránt kiemelte: egyértelművé kell tenni, hogy a szuverenitás teljes feladásáról van szó, amikor idegen gyártók, befektetők érdekében a kormány feláldozza, áruba bocsátja Magyarország természeti kincseit.

„Soha nem lehet nemzeti cél, hogy ezt megtegye egy kormány, ezért az LMP minden erejével küzdeni fog e folyamatok ellen”

– húzta alá.

(LMP – Magyarország Zöld Pártja /Facebook)

Kapcsolódó:

Forrnak az indulatok Orbánék legújabb húzása miatt: Az Alkotmánybíróságra viszik a Fidesz-kormány rendeletét

 

Valódi Hírek