Ebből balhé lesz: Már éppen elhaltak a tiltakozások, amikor közbelépett az Orbán-barát hatóság

Tették a kötelezőt.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) kijelentette, hogy

a péceli óvodapedagógusok munkabeszüntetése polgári engedetlenség formájában jogellenes volt.

Az akció potenciálisan veszélyezteti a jogbiztonság követelményét és az érintett gyerekek jogát a gondoskodáshoz és védelemhez. Az MTI szerint egy civil szervezet kereste meg az AJBH-t, mert a péceli óvodák egynapos bezárása miatt aggódtak.

Az óvodák tavaly október 21-én polgári engedetlenségi akciót tartottak, amiben minden dolgozó részt vett, így az összes óvoda zárva maradt. Az Alaptörvény előírja a gyerekek védelmét, amit mindenkinek, köztük a szülőknek, az államnak és a társadalomnak is tiszteletben kell tartania – hívták fel a figyelmet az AJBH-nál.

Az ombudsman szerint az önkormányzatnak jobban ki kellett volna térnie a munkabeszüntetés jogellenességére. Végül arra kérte Pécel polgármesterét, hogy biztosítsa az óvodai ellátás folyamatos működését a jövőben.

Valódi Hírek