A vártnál is rosszabb adatok érkeztek: Most jönnek majd csak az igazán fájó megszorítások?

Nagy bajban a költségvetés.

Mi is megírtuk, hogy Varga Mihály csütörtökön a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén újabb megszorításokat lengetett be. Ennek pedig az oka a

brutális költségvetési hiány.

„Augusztusban az államháztartás egyhavi hiánya 358 milliárd forint volt,

ez minden idők legmagasabb nyolcadik havi deficitje”

írta meg hétfőn a nepszava.hu friss adatokra hivatkozva.

„A nyolchavi hiány elérte a 3298 milliárd forintot, ez

az egész évre tervezett 3400 milliárd forint 97 százaléka”

– emelte ki a lap. Számításuk szerint – ha nem lesz kormányzati beavatkozás, azaz újabb megszorítások –

év végére az 5000 milliárdot is elérheti a hiány.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy a brutális infláció miatt az emberek jelentősen kevesebb pénzt tudnak költeni, mint amennyivel a költségvetés tervezésekor a Pénzügyminisztérium (PM) számolt. Ezért az időarányos

elmaradás 880 milliárd forint áfabevétel.

A portál kiemeli, hogy a költéseknél tervezett mértéket is néhol jelentősen alulkalkulálta a PM. Így lehet az, hogy az egész évre tervezett lakástámogatások 96%-át elköltötték már, valószínűleg ez állhat a városi csok megszüntetése mögött is.

„A költségvetési szervek kiadásai már augusztusra elérték az egész évre tervezett összeg 80 százalékát, vagyis itt jelentős a kiadások túllépése, nem véletlen, hogy Varga Mihály ezeknek a kiadásoknak a korlátozásáról is beszélt”

– emelte ki a lap.

Összességében a kiadási oldal nagyjából a tervezett mérték szerint alakul. Ennek legfontosabb oka, hogy a nemzetközi energiaárak jelentősen alacsonyabbak a vártnál, így itt rengeteget tudnak Orbánék spórolni.

Az ugyanakkor látszik, hogy egyre inkább csak drága hitelekkel tudja a kormány finanszírozni a költségvetési hiányt, a jövő évi választások miatt pedig a miniszterelnök sem akar további megszorításokat. Ennek viszont az lehet a következménye, hogy egy évtizedek óta nem látott

adósságspirálba lökik Magyarországot.

Valódi Hírek