Hősi halottá nyilvánították az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt

Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst rendőr főhadnaggyá nevezték ki.

Beszámoltunk róla, hogy robbanás volt szerda este egy esztergomi családi háznál, egy rendőr intézkedés közben meghalt. Egy zavart férfi azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házát, a TEK egységei és hatóságok ekkor érkeztek a helyszínre. A férfi estére beváltotta fenyegetését, amely végül tragédiába torkollt.

A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr és tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben. Civil sérültekről nem tudni. Ez volt az első alkalom, hogy a TEK egyik munkatársa életét vesztette egy akció során.

Pintér Sándor belügyminiszter

Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a TEK Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét hősi halottá nyilvánította

és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki.

Pintér Sándor emellett részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak, a temetésről később intézkednek. A Belügyminisztérium közleményéből kiderült: a robbanás miatt összesen nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, sürgősségi ellátásuk után többségük már otthonában lábadozik, öt embert azonban még mindig kórházban kezelnek. Közülük egy rendőr állapota súlyos, de nem életveszélyes, őt az intenzív osztályon ápolják.

A sérülteket a belügyminiszter elismerésben részesítette.

Pintér Sándor a rendészeti államtitkár, illetve a TEK főigazgatója csütörtökön meglátogatták a kórházban a nem intenzív osztályon ápolt sérülteket.

A TEK csütörtök délután szólalt meg a robbantással kapcsolatban. Erről >>ITT<< írtunk bővebben.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek