Most érkezett: Rendkívüli bejelentéseket tett Orbán – a miniszterelnök elárulta, mi a nagy tervük (+videó)

Itt vannak a részletek.

Ismét megejtette szokásos pénteki rádióinterjúját Orbán Viktor, aki bevallotta: türelmetlen és olykor dühös is az infláció miatt. A kormányfő szerint az inflációt az európai politika, azon belül is a háború okozta. Ha a háborúnak vége lenne, azonnal javulna a gazdasági teljesítmény – mondta. A miniszterelnök úgy látja, a szankciók tovább rontottak a helyzeten, majd elismételte:

az Európai unió „a háború pártján áll”.

A háborúval kapcsolatban közölte: ha Joe Biden amerikai elnök akarná, akkor meg tudná állítani az ukrajnai háborút, de mivel „egyelőre nem tesz semmit”, ezért Magyarországnak harcolnia kell az infláció ellen – következtetett a miniszterelnök.

„Mindenképpen fel kell lépnünk az árspekuláns multik ellen”

– mondta, hozzátéve, az ársapkák kimentek a divatból, de ő lát olyan országokat, ahol az üzemanyagnál jön vissza az ársapka. Természetesen konkrét példákat nem a miniszterelnök nem említett, ugyanakkor állította: nálunk sem lehetetlen, hogy esetleg visszahozzák.

Orbán elmondta, sajnálja a „szerencsétlen ukránokat”, mert pénzük és fegyverük nincs, és az életükért küzdenek. Nehezményezte ugyanakkor, hogy Ukrajna megemelte az Oroszországból érkező kőolajra kiszabott tranzitárat, ez 48 milliárdnyi többletet jelent Magyarország számára szerinte. Ezt a magáncégek azonnal beépítik az árakba – jegyezte meg a kormányfő.

Elismételte: az úgynevezett „nyugati háborúpárti” kormányok nem veszik figyelembe a békepárti állampolgárok véleményét. Orbán szerint az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, patthelyzet van, ezért nem érti, „miért nem törekednek mások a békére”.

Orbán Viktor szerint az első számú demográfiai probléma az, hogy nem születnek gyerekek, de a magyar kormányon kívül az egész világon senki más nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Hozzátette: szerinte vannak olyanok politikusok, akik szerint az individuum a legfontosabb, de abból nem lesz gyerek.

„Aki nem tudja elfogadni, hogy az egyénnél vannak fontosabb dolgok, mint a család, a haza, vagy a gyerek,

az problémát jelent”

– figyelmeztetett a kormányfő, jelezve: 2024 júliusától Magyarország lesz az EU soros elnöke, és „a családbarát kormányzás” lesz a középpontban.

„A jövő évi európai parlamenti választás után békepárti, »genderpropagandát« megszüntető, migrációellenes politikát kell folytatni”

– jelölte ki az irányvonalakat a miniszterelnök.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek