Valami nagyon félrement: Észre sem vették, úgy cáfolta egymást Szijjártó és Nagy Márton

Roppant furcsa!

Az Audi és Győr fejlődése szorosan összekapcsolódik egymással, de a vállalat az egész magyar gazdaság sikereihez is jelentősen hozzájárult az utóbbi időszakban – közölte Szijjártó Péter kedden Budapesten, az Audi Ahead kompetenciafejlesztési projektjének bejelentésén.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a Volkswagen AG német autóipari konszern leányvállalatai számára regionális szolgáltatóközpontként működő vállalat körülbelül 500 dolgozónak biztosít képzést – ezzel segítve a felkészülést az autóipar elektromos átállására a politikus szerint.

A 1,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 750 millió forint támogatást nyújt

– tette hozzá.

„Az új autóipari korszakra nemcsak fizikailag kell felkészülni, nemcsak az ahhoz szükséges gépeket kell megvásárolni, hanem a szükséges technológiai tudást is meg kell szerezni mindazoknak, akikre majd az új autóipari korszak épül”

– fogalmazott Szijjártó, majd úgy vélekedett, ezzel biztosítható az, hogy a vállalatcsoport Győrre az autóipari átállás során is kulcsfontosságú helyszínként tekintsen.

„A mai korszakban, amikor mindenfajta pletykák, hírek és fake newsok kelnek szárnyra, szerintem érdemes világossá tenni, hogy a német ipar, a német gazdaság és Magyarország együttműködése továbbra is rendkívül dinamikusan bővül”

– közölte a miniszter, majd megjegyezte:

„Magyarország nagyon sokat profitál abból, hogy a német ipar egyik fő európai beruházási célpontja vagyunk, és a német ipar is nagyon sokat profitál abból, hogy itt, Magyarországon Európa egyik legversenyképesebb (?) beruházási környezetét tudjuk számukra biztosítani.”

A politikus szerint a vállalat, és így a Győrben legyártott 1,6 millió motor és 171 ezer autó nagyban hozzájárult, hogy 2022-ben az autóipari termelés 31 százalékos növekedéssel áttörte a 10 ezer milliárd forintos „üvegplafont”.

Mint mondta, az Audi a koronavírus-járvány alatt sem küldte el dolgozóit, mára 12 ezer főt foglalkoztat közvetlenül Magyarországon.

Végül közölte: az Audi nagymértékben járul hozzá a magyar gazdaság dimenzióváltásához, vagyis ahhoz, hogy a „Made in Hungary” időszakából az „Invented in Hungary” időszakába kel át éppen az ország.

„Hogy immár a magasabb hozzáadott értéket képviselő kutatás-fejlesztés és innováció is egyre nagyobb szerepet játszik a magyar gazdaság növekedési pályán tartásában, abban az Audi is kifejezetten fontos szerepet játszik”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó öröme mellesleg kissé érthetetlen annak fényében, hogy Nagy Márton kedden éppen a „német gazdaság drámai adatait” emlegette. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint Németország elhibázott politikai döntéseket hozott, Magyarország pedig a megmentő szerepét öltheti fel – legalábbis ami az európai ipart illeti.

Közölte:

Németország mint gazdasági partnerország jelentősége arányai­ban csökkenhet,

de szerinte a magyaroknak az az érdekük, hogy Németország, a német vállalatok, azok közül is az autógyártók sikeresek legyenek, mert akkor mi is sikeresek leszünk.

(MTI korrigálva/Nyugati Fény)

Valódi Hírek