Kinyílt Orbánék bukszája: Csillagászati összeggel csaphatnak le a budapesti repülőtérre

Korábban már lemondtak róla.

Már évek óta húzódik a Budapest Airport eladása: 2020-ban egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyalt a Budapest Airport megvásárlásáról, majd a magyar kormány is folytatott egyeztetéseket a reptér megvételéről, sőt, indikatív ajánlatot is tett rá – írta a Portfolio.

A ferihegyi reptér összegével kapcsolatban több szám is nyilvánosságra került. Sajtóhírek szerint a magyar kormány 4 milliárd eurót ajánlott a reptérért, majd egy megemelt, 4,4 milliárd eurós árról is szó esett, 2021-ben pedig a Deutsche Bank fair értékbecslése 4,2-5,2 milliárd euró volt.

A Bloomberg arról írt, hogy a reptér felvásárlása

4 milliárd eurós (mintegy 1536 milliárd forintos) tranzakció lehet.

A magyar állam egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül 51 százalékos tulajdonrészt szerezhet, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy reptérüzemeltető cég birtokolná.

A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. korábban megerősítette: elkezdik a hivatalos tárgyalásokat a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról azután, hogy a magyar kormány újabb ajánlatot tett a reptér megvásárlására. Egyébként kezdetben még úgy tűnt, az AviAlliance nem igazán válna meg a budapesti reptértől. A cég korábban többször is hangsúlyozta, hogy a repülőtér „tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosa” és az akkori nagy vesztesége ellenére is, – amelyet a koronavírus-járvány okozott –

a vállalat működése és finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított.

2021. novemberben a többségi tulajdonos, az AviAlliance közölte: elkezdődött az átvilágítási folyamat a reptérnél, azonban egy hónappal később leállították azt, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a költségvetési hiány miatt elnapolják a Budapest Airport megszerzését.

Valódi Hírek