Hatalmas bakit talált az állami egészségügyi rendszerben egy nő, miután megműtötték a szemét

Azt hitte, átverés.

Szemműtétet végeztek egy Békés megyei nőn a gyulai kórházban, majd két nappal később az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nézte volna meg a leleteit, de nagyon meglepődött, amit ott látott.

Ott ugyanis az állt, hogy a műtétet után meghalt.

A nő az RTL Híradónak nyilatkozva elmesélte, először azt hitte, áverés, majd ellenőrizte, hogy a saját adatait nézi-e, de mint kiderült, a neve és a tajszáma is egyezett.

„Ezt a történetet nem Petőfi írta, mert itt én támadok fel, ott meg a tenger”

– mondta a nő.

Az EESZT-ben látott adatok szerint a nő „hat napot feküdt a patológián”, ugyanis augusztus 25-én dokumentálták a halálát, majd 31-én fejezték be a boncolását. A rendszerben az is látható, hogy szeptember elsején visszament a nő a kórházba részleges varratszedésre.

A kórház vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a hiba technikai jellegű volt.

.
(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek