Szívszorító: 32 év tanítás után felmond az ismert pedagógus az Orbán-kormány törvénye miatt

Azt volt a bűne, hogy „nem tudta befogni”.

Beadta felmondását az Orbán-kormány státusztörvénye miatt Vezsenyi László, a nyilvánosság előtt csak „vasalódeszkás tanérként” ismertté vált pedagógus – derült ki a hvg.hu vele készült interjújából.

A pedagógus akkor vált országosan is ismertté, amikor a koronavírus-járvány idején vicces videóban mutatta be egy vasalódeszkán az úszásoktatás alapjait. A videó azonnal elterjedt az interneten, sokan megkedvelték a tanárt egyedi módszerei miatt, ám a tankerület és annak vezetője ezt már nem értékelte annyira: Vezsenyit ugyanis megbüntették, amit az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is túlzásnak vélt.

„Inkább lennék ausztriai mosogatófiú, mint idehaza lehajtott fejű tanár”

– mondta a lapnak az 56 éves pedagógus, aki 32 évet töltött el a tanári pályán.

„Politikai boszorkányüldözés kezdődött ellenem. Vagy inkább folytatódott”

– fogalmazott a Vezsenyi László a lemondott tankerületi vezetővel és utódjával való viszonyával kapcsolatban.

Hozzátette: a vasalódeszkás ügy csak egy ökörködés volt,

az „nem lehetett az alapja annak, ami itt folytatódott”.

Mint mondta, a „fő bűne” az volt, hogy „nem tudta befogni”. Elmondta, nem csak 2010 óta, de harminc éve kritizálta a hazai oktatási rendszert.

„Nekem az is jó lett volna, ha a Fidesz teljesíti azokat a dolgokat, amiket az oktatással kapcsolatban jónak tartanék. De nyilván, őket nem érdekli a rendszer, a Fidesz csak be akarta darálni a pedagógustársadalmat.

Tulajdonképpen sikeresen meg is csinálta”

– mondta.

Vezsenyi azt is megosztotta, hogy szerinte nem volt véletlen, hogy a tankerület kitalálta, hogy néhány órát Csanádpalotán, Makótól 15 kilométerre kell majd megtartania. Mindezt úgy, hogy a gimnáziumban neki volt a legmagasabb óraszáma a testnevelőtanárok között.

„Tavaly nyár óta két-, háromhavonta behívott az igazgató, hogy a tankerületből kérdezik, vállalom-e.

Hol finoman, hol fenyegetve győzködtek, hogy vállaljam el”

– árulta el az ismert pedagógus.

Elmondta, a státusztörvény után erre akár már kötelezhetnék is, ám nem fogják tudni, ugyanis szeptember 1-jéig

maga nyújtja be felmondását az iskola és a tankerület felé.

„Talán egyetlen szülő volt, aki kirakott egy szalagot a sztrájk idején a szolidaritás jeleként. A diákok nagy része pedig nem is hallott arról, hogy Budapesten kint voltak az utcán a pedagógusok és a diákok. Másrészt elkeserítő volt a pedagógusok részéről tapasztalható

nagy fokú közöny”

– mondta Vezsenyi László, rámutatva a szolidaritás teljes hiányára.

A pedagógus közösségi oldalán is elbúcsúzott követőitől.

„Kedves volt diákjaim!

Ezzel a kis vidám videóval szeretnék búcsúzni Tőletek. Legyetek büszkék arra, hogy JAG – os diákok vagytok – voltatok. Én is büszke vagyok, hogy ennek az iskolának a diákja lehettem és az elmúlt néhány évben megismerhettelek benneteket.

A mondás szerint »a tudás hatalom«, hát tanuljatok jól, szerezzétek meg a tudást,

de ne a hatalom megszerzésére vagy megtartására használjátok!

Szerintem nem annyit fogtok érni, amennyi hatalmatok vagy vagyonotok lesz – annyit értek majd, amennyi boldogságot, örömöt tudtok ezzel a tudással a saját magatok és mások életébe vinni.

Az élet sok nehézséget állít majd elétek, de a humor talán az egyik olyan dolog, ami átsegíthet ezeken. Ha megnézitek ezt a kis videót, csak erre gondoljatok. Sziasztok. (Ja, hagytam még nektek korábban egy kis üzenetet a lépcsőn is – míg le nem vakarják… 🙂 )”

– írta bejegyzésében Vezsenyi László.

(Vezsenyi László/Facebook)

Valódi Hírek