Döbbenetes: Közel 1500 milliárd forintos hitelért nyúlna az Orbán-kormány

Pénteken nyújtják be a kérelmet.

3,9 milliárd eurós, azaz körülbelül 1500 milliárd forintos hitelkérelmet nyújt be Magyarország, az összeget pedig az energiahatékonysági pályázatokra, valamint a zöld átállás projektjeinek finanszírozására fordítaná a kormány– fogalmazott Navracsics Tibor a napokban egy budapesti rendezvényen.

A területfejlesztési miniszter az InfoRádióban megosztotta: a terv augusztus 11-ig társadalmi vitán volt.

Navracsics továbbá elmondta: a 2023-2024-es tanév második félévéig biztosított az Erasmus-program finanszírozása. A tárcavezető arra reagált, hogy az Európai Bizottság szóvivője úgy nyilatkozott: ha a magyar kormány szeptember 1-jéig nem nem teljesíti az alapítványi egyetemeknél az összeférhetetlenségi feltételeket,

akkor az intézmények nem köthetnek újabb szerződéseket az Erasmus-programra.

Navracsics azt állítja: a kuratóriumi tagságokkal kapcsolatban folyamatosan változik az uniós álláspont.

A miniszter az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának jegyzőkönyvéről is megosztott pár részletet. Mint mondta, a dokumentumban szerinte rosszul idézték őt. Állítása szerint ő úgy fogalmazott a politikai diszkriminációról:

„Esetek előfordulhatnak, 3300 önkormányzat és nem tudom hány 10 ezer ember között ilyen lehet, de rendszerszintűen biztos nincs ilyen.”

(via infostart.hu)

Kapcsolódó cikk:

Már Orbán emberei sem tagadják, mi történik az országban: Elképesztő részletek derültek ki az EP ellenőrző bizottságának jelentéséről

 

Valódi Hírek