Lehullt a lepel: Megvan, hogyan bukott meg az SZFE-t elfideszesítő kancellár

Vége a találgatásoknak.

A Károli Gáspár Református Egyetem professzora, Sepsi Enikő pályázott egyedül az Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori székére, a szenátus hétfői ülésén pedig támogatta a pályázatot.

Sepsi Enikő a Károli Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán a Művészettudományi és Szabadbölcsészet Intézet alapító vezetője, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium alapító igazgatója, egyetemi tanár. Szakterülete a modern és kortárs francia és magyar költészet, színháztudomány, fordítástudomány, vallástudomány (modern és kortárs misztika)

– írták. Az eddigi rektor, Rátóti Zoltán egészségügyi okokból mondott le, a helyére kiírta pályázat első körben sikertelen volt.

Az első forduló sikertelenségének oka az lehet, hogy „a korábbi kiírásra Sepsi szintén beadta a pályázatát, amelyben azt írta, helyreállítaná a rektor hagyományos szerepét, ami a kancellár jogköreinek leépítését is jelenti. »Szarka Gábor kancellár vezetésével ezért összefogtak ellene, és a szenátuson először leszavazták a pályázatát. Ez vezetett a Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökkel kialakult konfliktushoz«.

A lap szerint „ezzel magyarázható, hogy a két kiírás között

lemondott, de valójában távozni kényszerült az egyetemről Szarka Gábor kancellár„.

(eletesirodalom.hu/hvg.hu)

Valódi Hírek