Friss kutatás: Jelentősen csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága – egyre több szavazót veszítenek Orbánék (+grafikon)

Elfordultak a kormányzó párttól.

Az IDEA Intézet 2023. július 28. és augusztus 9. között készített reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményei szerint a legutóbbi vizsgálati időszakhoz képest az idei évben először csökkent a kormánypártok népszerűsége – derült ki az intézet lapunkhoz is eljuttatott friss kutatásából.

Mint írták, a szokottnál nagyobb elmozdulás ellenére az ellenzéki pártok egyike sem tudta növelni a támogatottságát, így kérdéses, hogy a kormánypártok támogatottságának csökkenése mennyire mutatkozik majd tartósnak.

Augusztus elején a felnőttek 27 százaléka szavazott volna a Fidesz-KDNP-re, ami a teljes népesség körében a párt támogatottságának 3
százalékos, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 2 százalékos visszaesését jelenti az előző hónaphoz képest.

A második legerősebb pártra, a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 12 százaléka szavazott volna egy nyári választáson, ami a biztos szavazó pártválasztók között 20 százalékos szavazati arányt jelentett volna. Ezenkívül még a Mi Hazánk, a Momentum és nagy valószínűséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is átlépte volna az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

A Fidesz-KDNP szavazók aránya jelentős mértékben, mintegy 8 százalékponttal csökkent

a teljes népesség körében 2022 júliusa óta. A párt népszerűségének visszaesése azonban elsősorban 2022 közepén és második felében volt megfigyelhető, ezt követően, nagyjából az idei év elejétől 30 százalékos szint körül stabilizálódott. Az utóbbi 3-4 hónapban pedig szinte egyáltalán nem változott.

Ezt a stabilizálódást mutató trendet törte meg az augusztus elején regisztrált, határozott, statisztikai értelemben is

szignifikánsnak mondható további visszaesés.

 

Valódi Hírek