Lesújtó hírek érkeztek a nyugdíjasoknak: Kiszivárgott egy korhatárváltozásról szóló tervezet

Tovább emelnék a nyugdíjkorhatárt Orbánék.

A nyugdíjreform várhatóan 2025-ben lépne majd életbe, de az erre vonatkozó nemzetközi tanulmányt már idén év végéig elkészítenék. Ennek értelmében vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, mert egyre többen vonulnának vissza a munkából. Egy a kormány által az unió elé terjesztett reformjavaslat tartalmazza is ezeket a „célkitűzéseket”. A kormány terve ellen a Nyugdíjas Parlament és az MSZP is felemelte szavát és

közösen tiltakoznak a nyugdíjkorhatár további emelése ellen.

Bár a januári 15 százalékos emelés után már 35 ezren jogosultak havi félmillió forintnál is nagyobb összegű ellátásra, ugyanakkor még mindig 23 ezer nyugdíjas próbál havi 40 ezer forintnál kisebb összegből megélni – ha tud.

„Ennek az az oka, hogy a nyugdíjmegállapítás során mindig az előző év átlagkereseti szintjéhez kell igazítani a nyugdíjakat”

mondta az az atv.hu-nak Farkas András nyugdíjszakértő.

Az utóbbi években a statisztikák szerint emelkedett a nemzetgazdasági nettó átlagkereset, ennek okán az újonnan megállapított nyugdíjak is sokkal magasabbak, mint a régebben megállapítottak. A kormány „reformjavaslata” értelmében az intézkedések tervezésénél

vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelésének lehetőségét is,

hiszen a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan emelkednek.

„Ha belegondolunk, ma az egészségben eltöltött idő a férfiak esetében 61,5, a nők esetében pedig 62,8 év. Tehát, amire a mai nyugdíjkorhatár alatt eléri az ember ezt a nyugdíjkorhatárt, már

krónikus betegségekkel, rendkívül sok örökölt vagy munkahelyi panasszal küzdenek”

– mondta a Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály, aki egyúttal hangsúlyozta: nem tartja megfelelőnek az intézkedést.

„Sokkal inkább azzal kellene foglalkozni a kormánynak, ami valóban előrébb vinné a gazdaságot:

  • a hatékonyság növelésével a magasabb hozzáadott értékű munkák Magyarországon való meghonosításával,
  • a képzettség emelésével,
  • az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel”

– mutatott rá Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa.

FRISSÍTÉS:

A Pénzügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményben cáfolta a fenti értesülést. Varga Mihály tárcája lakonikus írásában kacsának minősítette a nyugdíjkorhatár-emelés hírét.

Valódi Hírek