Mi lesz az augusztus 20-ai tűzijátékkal? Megérkeztek a legfrissebb hírek az aznapi időjárásról

Közeleg az igazság órája.

A következő napokban, legfőképp 18-án és 19-én napos-gomolyfelhős időre számíthatunk, elszórtan záporok és zivatarok is előfordulhatnak – ám jó hír szenvedéseink közepette, hogy az államalapítás ünnepén napsütéses, akár 30-35 Celsius-fokot is elérő hőmérsékletre számíthatunk.

Az időkép.hu szerint csütörtökön, vagyis 17-én gomolyfelhős, ám de napos időre kell számítanunk, az időjósok kiemelték: északon, északnyugaton viszont élénk, „keleties” irányú szél is előfordulhat.

A legmelegebb órákban viszont 27 és 32 Celsius-fok közötti értékeket is mutathatnak a hőmérők.

Ehhez hasonló időjárásra kell számítanunk pénteken is: helyenként zápor, zivatar előfordulhat, viszont előreláthatólag napsütésből sem fogunk hiányt szenvedni. Kiemelték, hogy napközben 28 és 34 fok közé melegedhet a levegő.

Szombaton már más lesz a helyzet: többórás napsütésre számíthatunk az ország minden területén, azonban időnként nagyra fognak nőni a gomolyfelhők, ezekből pedig futó zápor és zivatar bárhol kialakulhat.

Hozzátették, ettől függetlenül a csúcshőmérséklet akár a 34 fokot is elérheti.

Vasárnap, azaz augusztus 20-án számottevő csapadék nem valószínű, sőt a közleményből kiderült, hogy jelentős légmozgás sem lesz. A hőmérséklet délután 30 és 35 fok között alakul.

Kiemelték, hogy a jövő hét elején is „kitart” a kánikula.

Valódi Hírek