Sebtiben reagáltak Nagy Mártonék a KSH borzalmas adataira: Hirtelen több dolgot is belengetett a tárca

A miniszter úgy látja, van ok az örömre.

Mint írtuk, a KSH friss adatai szerint a második negyedévben a gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal elmaradt a 2022. második negyedévitől, a kiegyensúlyozott és kiigazított adatok szerint a csökkenés 2,3 százalékos volt.

Nagy Mártonék szinte azonnal reagáltak a hírre: a gazdaságfejlesztési miniszter – szokás szerint – a háborúval, valamint a hibás brüsszeli szankciókkal magyarázta az elkeserítő számokat.

Szerdai közleményében úgy fogalmazott:

„a háború és szankciók károsan befolyásolták a magyar gazdaság teljesítményét, ugyanis a fogyasztás visszaesését és a beruházások lassulását okozták. De a negatív külső gazdasági környezet, többek között a német gazdaság stagnálása sem segített”.

A tárcavezető azonban meglepően pozitív, szerinte ugyanis a kormányzati intézkedéseknek hála a gazdaság hamarosan ismét növekvő pályára áll, a harmadik és a negyedik negyedévben

gyors visszapattanásra számítanak.

Nagy Márton úgy látja, a magyar gazdaság alapjai erősek, méltatta a nemrég érkezett beruházásokat – kiemelve az akkumulátorgyártást –, hangoztatta, hogy kevés a regisztrált álláskeresők száma.

Mint mondta, a cél a recesszió elkerülése, 2024-ben pedig 4 százalékos gazdasági növekedést akarnak elérni. Elsősorban az egyébként Európa-rekorder infláció letörésén dolgoznak – Nagy Márton állítása szerint ezt a kötelező akciókkal, valamint az online árfigyelővel akarják tető alá hozni.

Sőt, a tárcavezető szerint a dolgozók hálásak lehetnek a kormánynak, elmondása szerint emelkednek a reálbérek, és nő a vásárlóerő, valamint a fogyasztás mértéke.

Emellett a rezsivédelem fenntartásáról is szót ejtett, szerinte a kormánynak hála havonta 181 ezer forintot spórolnak a magyarok, amiért az átlagfogyasztás mértékéig kevesebbet kell fizetniük. Továbbá a kamatstopot is hasznosnak ítéli, elmondása szerint az intézkedés fenntartása is a családok védelmét szolgálja.

Nagy Márton a SZÉP-kártya kedvezményes kereteinek emelését is megemlített, pontosabban a kormány „jótettek” című listájára írta a teljes foglalkoztatottság fenntartásával együtt. Hozzátette, ahol nincs elég munkaerő, ott

az új vendégmunkásokról szóló szabályozás segíti a gazdaság zavartalan működését.

Megosztotta: a kormány folytatja a kkv-kat célzó Széchenyi Kártya Programot, emellett részükre fenntartják a kamatstopot 2023 végéig. Hozzátette, hogy a megnövekedett rezsiköltségeik miatt támogatást adnak nekik.

Ehhez kapcsolódóan januárban „kiszabadították” őket a váltófix áram-és gázszerződésekből. Továbbá a kormány egyes kiemelt ágazatokban júliustól 200 euró/megawattos szinten áramárplafont vezetett be.

Végül méltatta, hogy végrehajtják a Gyármentő Programot, valamint megosztotta, hogy ösztönzik a beruházásokat. Mint mondta, az egyedi kormánydöntéseken (EKD) keresztül 2023-ban már 35 beruházás megsegítéséről döntöttek Orbán Viktorék, így 70 milliárd forintos támogatás mellett több mint 350 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

(MTI)

Valódi Hírek