Hihetetlenül büszke a kormány a „csodafegyverére”: Ezt sikerült összehozniuk az infláció ellen

Úgy látják, nagyon népszerű a találmányuk.

A Gazdasági Versenyhivatal – GVH – július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert. Kezdeményezésüket természetesen támogatta a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium is. A kormánypártok politikusai gyakran dicsekednek, hogy

az árfigyelő rendszer segítségével magyar népünk spórolni tud.

Arról hírportálunk is beszámolt, hogy a propagandának nem mindenki dőlt be: legutóbb Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő kisfilmje miatt akadtak ki a magyarok, ugyanis a politikus elkezdte ajnározni az „árfigyelő rendszert”.

Viszont ez sem tartotta vissza a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot attól, hogy közleményükben újra dicsekedni kezdjenek a találmányukkal. Kiemelték, hogy „az árfigyelő az elmúlt több mint egy hónap tapasztalatai alapján rendkívül hatékonynak bizonyult”.

Hozzátették: a legnagyobb üzletláncok között olyan árversenyt generált, amely jelentős részben ellensúlyozta az egyes alapvető élelmiszerekre alkalmazott árstop augusztus 1-től történő kivezetésének hatásait.

Ezt követően arról prédikáltak, hogy a rendszer indulása óta a 62 termékkategóriából 52 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai.

A megfigyelt termékcsoportok átlagárai augusztus 9-ével bezárólag átlagosan 6,5 százalékkal mérséklődtek, aminek több mint 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Majd azzal folytatták, hogy július 1. óta leginkább a zöldségárak csökkentek, így az étkezési újburgonya több mint 45 százalékkal, a zöldpaprika közel 37 százalékkal, a paradicsom 25 százalékkal, illetve a fokhagyma 22 százalékkal lett olcsóbb.

Ugyanakkor a tojás ára is 27 százalékot meghaladó mértékben csökkent, valamint a spagetti és az alma ára is több mint 15 százalékkal mérséklődött az árfigyelő indulásától számítva.

Arról viszont egyáltalán nem írtak, hogy Magyarországon rekordmagas az infláció.

A közleményben továbbá kiemelték, hogy az élelmiszer-árstop augusztus eleji kivezetésének áremelő hatása a kormányzati inflációletörő intézkedéseknek köszönhetően mérsékelt volt. A rendszerben megfigyelt termékcsoportok átlagárai átlagosan 1 százalékkal növekedtek, ugyanakkor az augusztusi időszakot tekintve 25 termékkategóriában továbbra is árcsökkenés volt megfigyelhető.

Augusztus eleje óta 20 százalékot meghaladóan csökkent az étkezési újburgonya és a tojás ára, illetve számos termékcsoportban, mint például a zöldpaprika, sárgarépa, paradicsom, finomliszt, banán és narancslé esetében 5 százalék feletti átlagos árcsökkenés volt.

Ezt követően elkezdtek azzal dicsekedni, hogy a fehér és a félbarna kenyerek árai augusztus elején 2 százalékkal mérséklődtek. Hozzátették: júliusban átlagosan pedig 9 százalékos kenyérárcsökkenést tapasztalhattunk.

Hozzáfűzték: nagyon népszerű az árfigyelő rendszer, ugyanis augusztus első hetében 1 millióan látogatták meg az online felületet.

Végül kiemelték: az árfigyelővel hozzájárulnak a családok megvédéséhez.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek