„Mocskos Fidesz! Mocskos Fidesz!” – ordította a tömeg Krúbi koncertjén a Sziget Fesztiválon (+videó)

Hangot adtak véleményüknek.

Megírtuk, hogy elkezdődött Európa egyik legnagyobb zenei rendezvénye, a Sziget fesztivál, amelynek keretében a Krúbi művésznéven alkotó Fonogram-díjas Horváth Krisztián is színpadra lépett kedden. Krúbi koncertje alatt pedig a rajongók a már jól ismert „Mocskos Fidesz!” rigmus skandálásba kezdtek.

Egyébként hasonló dolog történt Krúbi Campus Fesztiválon adott júliusi koncertjekor is, amikor a rapper Viktória királynő emlékére tartott koncertje alatt szintén a „Mocskos Fidesz!” rigmus skandálásával fejezte ki véleményét a közönség.

Videó:

Mint ismert, nem ez volt az első olyan eset az idei Sziget Fesztiválon, amikor magyar fellépők az aktuális politikai helyzettel kapcsolatban véleményt nyilvánítottak. A Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio „a homofóbok b*zik” feliratú pólóban adott koncertet a múlt héten, amire Bayer Zsolt kormánypárti publicista tüstént reagált is, és többek között kifejtette:

„a homofóbok b*zik = ha undorodsz attól, ami számodra természetellenes, és rosszul vagy a látványuktól, akkor te valójában az vagy, amitől undorodsz.”

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek