Hirtelen fordulat jött: Pintér Sándorék visszatáncoltak az egyik fő ötletüktől

Azonban rengeteg kérdés maradt tisztázatlan.

Mint írtuk, Maruzsa Zoltán a múlt héten találkozóra hívta a szakszervezeteket, hogy egyeztessenek a státusztörvény végrehajtásáról. Újabb megbeszélésre került sor szerdán, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig közösségi oldalán számolt be a történtekről.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője úgy nyilatkozott, a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkakörben dolgozók béréről kaptak új információt. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta:

az iskolai végzettséget is figyelembe veszik majd a fizetések megállapításánál.

Mint mondta, az érettségivel és a szakmunkásképzőben szerzett bizonyítvánnyal rendelkezők számolhatnak a garantál bérminimummal, a 8 osztályt végzett alkalmazottak azonban a minimálbérrel kalkulálhatnak.

Nagy Erzsébet összegezte, a szóban forgó munkavállalók ugyanúgy kapják meg az illetményüket, mint idáig –

ez nem így szerepelt a végrehajtási rendeletben.

Hozzátette: például a fegyelmi eljárásra vonatkozó kérdésükre – és egyéb felvetésekre – még nem kaptak választ.

A szakszervezetek Madarász Hedviggel tárgyaltak: az illetékes államtitkárság főosztályvezetője nem kapott felhatalmazást hasonló jellegű megállapodásokra, így ezúttal inkább panaszfelvételnek tekinthető találkozóra került sor – fogalmaztak a szakszervezetek képviselői.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta: a státusztörvénnyel és a végrehajtási rendelettel kapcsolatos észrevételeik belekerülnek majd abba az alkotmányjogi panaszba, amelyben a státusztörvény egészét fogják támadni.

Hozzáfűzte, hevesen tiltakoznak egy friss törvényjavaslat ellen. A közszférában dolgozó munkavállalók ugyanis kérésre átutaltathatják a szakszervezeteik számára a tagdíjat, ám a törvényjavaslat nyomán a levonás érvényesítésére már nem lesznek kötelesek a munkáltatók.

A korábbi értesülések szerint a szakszervezetek egy hét múlva, szerdán ismét egyeztetnek a kormánnyal – a fejleményekről közösségi oldalukon fognak beszámolni.

Videó:

(PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete/Facebook)

Valódi Hírek